Épp a rendőrségre igyekeztek a táskával a becsületes megtalálók, mikor a rasszista férj kérdőre vonta őket

Az állampolgári bejelentésnek és a gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően a tatai rendőrök perceken belül elfogták a tolvajokat.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 23 éves tatabányai és egy 22 éves almásfüzitői nő ellen.

Hírdetés

A gyanú szerint P. I. és L. M. 2015. augusztus 22-én egy tatai gyorsbüféből eltulajdonítottak egy női táskát a benne lévő mobiltelefonokkal, iratokkal és készpénzzel együtt. A lopást észrevette a sértett és azt is látta, hogy a két nő elsiet a tópart irányába. Férje azonnal a gyanúsítottak után indult, felesége pedig eközben értesítette a rendőrséget.

A férfi egy közeli utcában kérdőre vonta a gyanúsítottakat, ekkor érkeztek a helyszínre a Tatai Rendőrkapitányság járőrei. A két nő először azt állította, hogy a táskát találták, és éppen a rendőrségre tartottak vele, később azonban bevallották, hogy eltulajdonították azt. A rendőrök P. I.-t és L. M.-et előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A rendőrség kezdeményezi a két gyanúsított gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

(Police.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »