EP: érvénytelen az európai tanácsi nyilatkozat, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárást az uniós bírósági jóváhagyásig

EP: érvénytelen az európai tanácsi nyilatkozat, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárást az uniós bírósági jóváhagyásig

Az Európai Parlament (EP) kétségbe vonja az Európai Tanács (ET) azon nyilatkozatának érvényességét, amely felfüggeszti a jogállamisági eljárás alkalmazhatóságát az Európai Unió Bíróságának jóváhagyásáig – szerepel abban az állásfoglalásban, amelyet az Európai Unió hétéves keretköltségvetéséről és a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról fogadott el csütörtöki plenáris ülésén az EP.

A 496 szavazattal, 134 ellenszavazat és 65 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint az uniós szerződések értelmében a tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács nem lát el jogalkotói feladatokat, ezért „egyetlen politikai nyilatkozata sem tekinthető a jogszabályok értelmezésének”.

Hírdetés

Véleményük szerint felesleges az ET decemberi csúcsértekezletén elfogadott zárónyilatkozat azon része, amely szerint a bizottságnak nem lenne szabad alkalmaznia a jogállamisági eljárást addig, amíg a bíróság nem hoz döntést az eljárás megsemmisítéséről vagy fenntartásáról. Az EP és az ET közötti megállapodás egyértelmű: a mechanizmus január elsejével életbe lép – hangsúlyozták.

Az EP szerint a tanácsi döntések egyhangúlagosságát előíró szabály elavult és kontraproduktív. A képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az egyhangú szavazási szabály miatt a tanács indokolatlanul késlekedett egyebek mellett a költségvetés és a saját forrásokra vonatkozó határozat elfogadásával. Az Európa jövőjéről szóló, a közeljövőben megrendezendő konferencián ezen akadályok legyőzésével is foglalkozni kellene – vélekedtek a képviselők.

Hozzátették: a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről, az intézményközi megállapodásról, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló alapról és a jogállamisági rendeletről szóló csomag történelmi jelentőségű.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »