A bíró nem állapított meg büntetési tételt Donald Trump leendő amerikai elnökkel szemben New York-i büntetőügyének ítélethozatali tárgyalásán pénteken.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök érkezik a törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba, hogy lerója kegyeletét Jimmy Carter egykori amerikai elnök koporsójánál az épület kupolacsarnokában levő ravatalon 2025. január 8-án. Az Egyesült Államok 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke 2024. december 29-én, 100 éves korában hunyt el. Washingtoni gyászszertartását a Nemzeti Katedrálisban tartják január 9-én, majd a Georgia állambeli Plains városában helyezik végső nyugalomra. MTI/EPA/Will Oliver
Juan Merchan bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi, majd Donald Trumphoz fordulva azt mondta, hogy sok sikert kíván neki második elnöki hivatali időszakára.
Donald Trump virtuális formában, floridai otthonából vett részt a tárgyalótermi eseményen védőügyvédje, Todd Blanche társaságában, ahonnan a büntetőügyet szégyennek nevezte New York állam számára.
Megjegyezte, hogy az amerikai emberek először végignézhették a bírósági eljárást, majd annak ismeretében választották őt meggyőző többséggel elnökké.
Közösségi oldalán megjelent közleményében a tárgyalást „alávalónak” minősítette, és egyben közölte, hogy korábbi ígéretéhez híven fellebbez.
A politikus a teljes büntetőeljárást az ellene zajló politikai „boszorkányüldözés” részének mondta, amelyet véleménye szerint demokrata politikai ellenfelei kezdeményeztek.
A január 20-án hivatalba lépő elnök hétfőn az ítélethozatal elhalasztását kezdeményezte addig, amíg a teljes büntetőügy megszüntetésére vonatkozó jogi eljárás tart.
Az ítélet kihirdetésének felfüggesztésére vonatkozó beadványt csütörtökön este hozott határozatában a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította, azt hangsúlyozva, hogy az ítélet elleni fellebbezés rendelkezésre áll.
A bíró döntése, az úgynevezett „feltétel nélküli elengedés” (unconditional discharge) nem szünteti meg az esküdtszék ítéletét a bűnösségről, aminek közvetlen jogkövetkezménye, hogy Donald Trump a jövőben nem birtokolhat fegyvert és DNS-mintát kell adnia a szövetségi nyilvántartás számára.
Donald Trumppal szemben New York város kerületi ügyésze emelt vádat hallgatási pénz 2016-os kifizetésének hamis könyvelése miatt. A tárgyalás tavaly április közepén kezdődött és hat héten keresztül tartott New York város büntetőbíróságán.
A leendő elnök ellen a választási kampány idején indított négy büntetőeljárásból egyedül a New York-i ügy jutott el a tárgyalási szakaszba.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »