ENSZ: több mint 270 ezren haltak meg tavaly kanyaró következtében

Több mint 270 ezer halt meg tavaly világszerte a kanyaró következtében – közölte csütörtökön közös jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC).

A szám 50 százalékkal nagyobb a 2016-osnál, amikor a kanyaróval összefüggésbe hozható halálesetek száma történelmi mélypontot ért el. Az azóta eltelt időszakban évről- évre nőtt a halálesetek száma.

"Ezek az adatok egyértelmű üzenetet közvetítenek arra vonatkozóan, hogy nem tudjuk megvédeni a gyerekeket a kanyarótól a világ minden táján" – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Az egészségügyi hatóságok figyelmeztettek, hogy a kanyaró elleni oltókampányokat 26 országban felfüggesztették a koronavírus-világjárvány miatt.

Hírdetés

A kanyaró megelőzése érdekében a lakosság legalább 95 százalékát kell beoltani. A kanyaró kiütésekkel és lázzal járó megbetegedés, amely súlyos következményekhez vezethet, különösen az öt éves kor alatti gyerekek és a 30 évesnél idősebb felnőttek esetében.

A jelentés szerint ezzel szemben a világ lakosságának mindössze körülbelül 85 százaléka kapja meg az első védőoltást a kanyaró ellen, és csupán 71 százaléka kapja meg a másodikat.

A világon kilenc országban jegyeztek fel jelentősebb kanyarójárványokat, köztük a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Georgiában, Kazahsztánban és Ukrajnában.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »