ENSZ-tisztségviselő: Marokkónak „ma vagy holnap” segítséget kell kérnie

Marokkónak az ENSZ segítségét kell kérnie "ma vagy holnap", hogy a világszervezet segíteni tudjon a múlt pénteki földrengés túlélőinek – jelentette ki Martin Griffiths, az ENSZ vészhelyzeti műveleteinek vezetője pénteken.

"Arra számítunk és nagyon reméljük, hogy a marokkói hatóságokkal folytatott megbeszéléseinket követően ma vagy holnap, remélem, minél hamarabb, elküldik a segélykérést" – fogalmazott az ENSZ humanitárius ügyekért felelős tisztségviselője egy genfi sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta: amint megkapják Marokkótól a zöld jelzést, az ENSZ azonnal részt tud venni a túlélők ellátásában.

A rabati székhelyű marokkói tudományos kutatóközpont szerint 7-es, az amerikai földtani intézet (USGS) szerint 6,8-as erősségű volt a szombatra virradóra történt földrengés.

Hírdetés

Az észak-afrikai országban valaha mért legerősebb földmozgás epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt, és a legfrissebb, csütörtöki hivatalos adatok szerint 2946 halálos áldozattal és 5674 sérülttel járt.

Rabat vasárnap este bejelentette, hogy négy ország: Spanyolország, Nagy-Britannia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek felajánlását fogadta el, amelyek kutató- és mentőcsapatokat küldenek Marokkóba.

Griffiths nem bírálta Marokkót, amiért Rabat nem kérte azonnal az ENSZ segítségét, és aláhúzta, hogy "egy váratlan természeti katasztrófa első napjaiban mindig viszonylagos zűrzavar és káosz uralkodik".

Az első napokban "a túlélők és a holttestek keresésére összpontosítanak, majd a következő szakaszban már a túlélők ellátása a legfontosabb: szállást, élelmet és orvosi ellátást kell nekik biztosítani. Remélem, Marokkóban már a második szakaszba lépünk" – tette hozzá a brit diplomata.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »