ENSZ: az Iszlám Államnak még mindig több ezer tagja van

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek még mindig 5000-7000 tagja van Szíriában és Irakban, de katonáik Afganisztában jelentik a legnagyobb fenyegetést – közölték az ENSZ szakértői egy jelentésben.

A Daes (az Iszlám Állam rövidítése arab nyelven) elleni szankciókat elemző szakértők szerint a terrorszervezet jelentette fenyegetés magas volt a konfliktusövezetekben, de alacsony a konfliktusmentes területeken.

A jelentésben arra figyelmeztetnek, hogy a terrorszervezet vezetésében bekövetkezett jelentős veszteségek, emellett a szíriai és iraki tevékenységük csökkenése ellenére az Iszlám Állam újbóli megerősödésének veszélye továbbra is fennáll.

A folyamatos terrorellenes műveletek ellenére az Iszlám Állam továbbra is 5000-7000 tagot tart számon Irakban és Szíriában a szakértők szerint, azonban szándékosan csökkentették a támadások számát hogy megkönnyítsék a toborzást és az újjászerveződést.

Hírdetés

"A terrorszervezet módosította stratégiáját, elvegyült a helyi lakosság között, és óvatos a támadások megtervezésében, leginkább a kisebb veszteséggel járó célpontokat keresik. Emellett folyamatos toborzást folytatnak a Szíria északkeleti részén fekvő táborokban" – közölték az ENSZ szakértői.

Az ENSZ szerint az Iszlám Állam jelenleg Afganisztánban jelenti a legsúlyosabb terrorfenyegetést, ahol a jelentések alapján a szervezet növelte műveleti képességeit, és a becslések alapján 4000-6000 harcossal rendelkezik.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a múlt héten az Egyesült Államok-Irak Közös Biztonsági Együttműködés Párbeszéd (US-Iraq Joint Security Cooperation Dialogue – JSCD) első ülésén kijelentette, hogy az Iszlám Állam változatlanul fenyegetést jelent, annak ellenére, hogy az iraki biztonsági erők óriási előrelépést tettek a tartós győzelem felé.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet augusztusi jelentése szerint a terrorszervezet alvó sejtekben működik a valaha az uralma alatt álló szíriai területeken. A múlt héten a szervezet harcosai rátámadtak egy szíriai kormánykatonákat szállító buszra, és 23 katonát megöltek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »