Enrico Letta szerint a baloldal Berlint választja, a jobboldal Budapestet

Enrico Letta szerint a baloldal Berlint választja, a jobboldal Budapestet

“Éljen Európa!” kiáltással zárta a baloldali koalíció olaszországi választási kampányát Enrico Letta, a Demokrata Párt (PD) főtitkára a római Popolo téren péntek este, a kampányzáráshoz Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője is csatlakozott videóüzenettel.

Enrico Letta kijelentette, semmi nem dőlt még el, a baloldal szerinte esélyesként indul a vasárnapi parlamenti választásokon.

A két hete közölt utolsó felmérésekben a Demokrata Párt vezette szövetség majdnem húsz ponttal volt lemaradva a jobbközép mögött, Letta szerint azonban a PD azóta erősödött.

A baloldali választási koalíció pártjai Róma központjában, a Piazza del Popolón zárták kampányukat, ahol csütörtökön a jobbközép tette ugyanazt. A teljesen vörös színbe öltöztetett színpadot a PD jelszava, vagyis a “Válassz!” felirat uralta.

“Ez a remény koalíciója, miközben a jobboldal a félelemé” – jelentette ki Enrico Letta, így üzenve a jobboldali miniszterelnök-jelölt Giorgia Meloninak, az Olasz Testvérek (FdI) elnökének, aki huszonnégy órával korábban azt mondta, a baloldal jól teszi, ha fél a jobboldaltól, amely a “baloldali hatalmi rendszer felszámolására készül”.

Enrico Letta szerint az igazi különbséget az jelenti, hogy a baloldal demokratikus és progresszív, az ország és Európa jövőjéről beszél, miközben a jobboldal megosztó, és a múltba akarja visszavezetni Olaszországot. Úgy vélte, a jobboldallal az eddig kivívott jogok sérülhetnek, miközben a baloldal a jogok védelmét képviseli: “nem emelünk falakat, és nem építünk falakat a határokon” – idézte David Sassolit, a PD volt politikusát, az Európai Parlament idén elhunyt elnökét.

Letta kijelentette: a baloldal nem engedi meg, hogy a jobboldal módosítsa az alkotmányt, és újratárgyalja Brüsszellel a koronavírus-pandémia után Olaszországnak juttatott gazdasági helyreállítási források feltételeit, ahogyan az a Giorgia Meloni vezette koalíció programjában szerepel.

Hírdetés

Enrico Letta megjegyezte, hogy baloldali politikusként ő a német kancellárral egyeztetett a választási kampányban, “mi Berlint választottuk, mások Budapestre mentek volna” – utalt a jobboldali koalíció pártjai, az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország szoros magyarországi kapcsolataira.

“Meloni Orbán (Viktor miniszterelnök) felé kacsint az Európai Uniót alapító országok helyett” – jelentette ki Lorenzo Guerini, a PD politikusa, leköszönő védelmi miniszter a színpadon.

“Éljen Európa! Elég volt az Európa-ellenes politikából!” – zárta le a baloldal kampányát Enrico Letta.

Az Ansa olasz hírügynökség jelentése szerint a baloldal kampányzárására videoüzenetet küldött Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti (EP-) képviselője, az EP egyik alelnöke. Arra kérte az olaszokat, ne támogassák “Orbán barátait, szavazzatok a Demokrata Párt jelöltjeire, így tudtok működőképes és biztonságos országot építeni”.

Matteo Renzi, a PD egykori főtitkára és kormányfője, most az Élő Olaszország (IV) elnöke saját kampányzáróján is arra kérte az olaszokat, hogy “Európát, ne Orbánt” válasszák. A Renzi képviselte centrum a felmérésekben legutoljára öt százalékon állt.

A PD vezette nagygyűléstől nem messze tartotta utolsó találkozóját a választókkal a baloldal vetélytársának számító Öt Csillag Mozgalom is. A két hete tizenöt százalékra mért párt elnöke, Giuseppe Conte szerint az Öt Csillag Mozgalmat már többször eltemették, de továbbra sem tűnt el a politikai színtérről.

Conte történelmi jelentőségűnek nevezte a vasárnapi választást, hangoztatva, hogy az Ukrajna felfegyverzését támogató politikai erők miatt “háborús és fűtés nélküli” tél várhat az olaszokra.

Az olasz választási szabályok szerint szombat nulla órától kampánycsend lép életbe az országban. A szavazóurnákat vasárnap reggel hétkor nyitják meg, és este tizenegykor zárják le.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »