Ennyit kell fizetniük azoknak a gazdag libsi szülőknek, akik menekítenék gyereküket az állami oktatásból

A KSH adatai szerint 2017-ben csaknem 435 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanulmányait nappali tagozaton, ebből kicsivel több mint 100 ezren a közoktatási rendszeren kívül egyházi, alapítványi vagy nemzetközi magániskolákban tanulnak – írja az mfor.hu.

Az mfor.hu azt írja, a Waldorf-iskolarendszerben például 15 és 60 ezer forinti havi felajánlást várnak a szülőktől, mindenkinek az alapján milyen összeget képes vállalni havonta gyermeke taníttatásáért cserébe. Természetesen itt is lehetséges egyéni elbírálás alapján mentességet kapni.

Hírdetés

Több magániskolát meg lehet úszni 20-30 ezer forint havi tandíjjal, de vannak olyan intézmények, amelyek ennél jóval többet kérnek: a Kürt Alapítványi Gimnáziumban 38 ezer forintot, a Budenz József Alapítványi Gimnáziumban 50 ezret, a BME Gimnáziumban pedig már 82 ezer forintos tandíjjal kell számolni havonta, az AKG 30-160 ezer forint közötti szülői hozzájárulást kér. A magániskolák között a legdrágábbak a nemzetközi iskolák, ahol jóval 100 ezer forint feletti összegekkel számolhatnak a szülők havonta.

A Carl Rogers Akadémia tandíja havonta 120 ezer forint vállalást kíván, a Budapesti Francia Iskola tandíja 137 ezer forintnyit, míg a budai Greater Grace Nemzetközi Gimnáziumban tanuló diákok tandíjáért már 291 ezer forintot kell fizetni. Jelenleg úgy tűnik, hogy a legköltségesebb megoldás a British International School-ba járatni gyermekünket, ahol közel 400 ezer forintot kérnek el havonta tandíjra. Mindezek felett ezekben a középiskolákban ugyancsak milliós nagyságrendben kell fizetni külön, csak a beiratkozásért. És akkor még nem számoltunk olyan költségekkel, mint a tankönyvek, iskolai eszközök, étkezés vagy a további alkalmi hozzájárulások (utazások, egyéb iskolai programok). Azt is hozzá kell tenni, hogy sok alternatív iskolában lehetséges minimális hozzájárulásért vagy ingyenes helyekre bejutni.

eduline


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »