Ennyit fizetünk évente az államnak

Ennyit fizetünk évente az államnak

Az állam sincs ingyen ebben az országban. Éppen ellenkezőleg, egy főre lebontva több ezer eurójába kerül minden szlovákiai polgárnak évente. Ráadásul nemcsak a produktív korban lévők számítódnak ebbe bele, hanem a nyugdíjas korúak és a gyerekek is. Fizetünk a hadseregért, az óvodákért, a nyugdíjakért, a rendőrségért, de az európai uniós tagságért is.

A cenastatu.sk portál többek között abban segít, hogy a hétköznapi emberek jobban megértsék, hova kerül az adójuk, és mennyivel járulnak hozzá az állam működéséhez. Ugyanakkor tájékoztatást ad az egy főre eső hiánygazdálkodásról és államadósság-növekedésről, írja a topky.sk portál.

„Az egyes szolgáltatások ára az egy főre való átszámítás miatt szemléltető jellegű. Ezzel a formával ugyanakkor könnyen kiszámítható, hogy egy állampolgár adóterhét mennyivel kellene növelni, ha például az öregségi nyugdíjakat 10 százalékkal emelnék” – jelentették ki a szerzők.

Hírdetés

A számításaik szerint az állami szolgáltatások 2023-as számlája 9123 euró. Ennek nagy része az öregségi nyugdíjara megy, ami évi 1402 eurónkba kerül.

Jelentős rész egy azonban az egészségügyi ellátásra, egészen pontosan 1104 euró. Az Európai Uniós tagságunk mindegyikünknek 310 eurójába kerül évente. Az óvodák 134 euróba, az általános iskolák 336 euróba, a középiskolák 133 euróba. Minden szlovákiai polgár 81 eurót fizet évente a színházakra, múzeumokra, ösztöndíjakra és szlovák közszolgálati rádióra és televízióra. 392 eurót a hadseregre és 151 eurót a rendőrségre.

„Az évek során számos más elemet is hozzáadtunk a számlához, illetve megváltozott az egyes tételek számítási módszertana is” – mondják az elemzés készítői, akik azt is kiszámolták, mekkora az egy főre eső adósságunk.

Tájékoztatásuk szerint 2023-ban 7,8 milliárd euróval többet tervez költeni az állam, mint amennyit beszed, ezért minden állampolgár adóssága 1256 euróval nő, így eléri a 12 888 eurót.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »