Ennyit ér a stratégiai partnerség?

Ennyit ér a stratégiai partnerség?

Információink szerint több mint hatszáz főt bocsát el a Jabil elektronikai ipari konszern, a kormány egyik stratégiai partnere, amely a gyártás egy részét Tiszaújvárosból Ukrajnába helyezi át. A cég – amely nem először küld el tömegével embereket – korábban munkahelyteremtési támogatásban részesült.

Hatszázhúsz embert bocsát el a kormánnyal stratégiai partnerségben álló Jabil Circuit Magyarország Kft., miután két gyártósorát Ukrajnába helyezi át – értesült a Magyar Nemzet. Az elektronikai gyártással foglalkozó amerikai vállalatnak Európában a tiszaújvárosi a legnagyobb üzeme, és globálisan is a harmadik legjelentősebb. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen fekvő 54 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban 4500 főt foglalkoztatnak.

A cég legbelsőbb ügyeire is rálátó forrásunk elmondta, három hónapja 150 ukrán munkás érkezett Tiszaújvárosba, majd a betanításukat követően távoztak. Úgy látja, alighanem ez volt a jelenleg is zajló, a következő hónapokban záruló leépítés közvetlen előzménye. Informátorunk szerint ez a lépés tovább mélyíti a Borsodra egyébként is jellemző munkaerőpiaci válságot, hiszen a Jabil Circuit Magyarország Kft. a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója a Mol Petrolkémia Zrt. (korábban Tiszai Vegyi Kombinát) mellett. Pedig a céghez közel álló forrás szerint a munkahelyteremtésre nemcsak a Fidesz-kormány alatt, hanem korábban a szocialista érában is többször kapott százmilliós nagyságrendű állami támogatást: 2011-ben például hatmilliárd forintnyi munkahelyteremtési támogatást kaptak az államtól, de 2010 és 2013 között összesen 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz is hozzájutottak.

A stratégiai partner

A gyártás egy részének kiszervezése azért is érthetetlen, mert a kormány azzal a céllal kötött 2013 augusztusában stratégiai megállapodást a céggel, hogy továbbfejlesszék a Jabil magyarországi termelőtevékenységét a „magyar gazdaságba történő mélyebb beágyazódás érdekében”. A szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Somogyi Richárd és Pajor Attila ügyvezetők együttesen írták alá. Minden egyes lépés, amelyet a megállapodás ellenére az országhatáron kívül tesz a régióban a Jabil, pofon a kormánynak és a magyar gazdaságnak, hiszen a tiszaújvárosi cég a magyarországi GDP és export jelentős hányadát adó elektronikai ipar meghatározó vállalata.

Hírdetés

A Jabil Magyarországon 2000, Ukrajnában pedig 2006 óta van jelen, most úgy tűnik, inkább a keleti szomszédnál erősít a régióban a tengerentúli mamutcég. A következő három évben ugyanis Kárpátalján, az ungvári járásban 55 millió dollárt fektet a termelésbe, a már működő üzem közelében újabbat épít, a munkavállalók számát pedig a mostani 2000 főről 4500-5000-re emeli. Jelenleg ez a legnagyobb ukrajnai befektetés, a súlypontáthelyezés pedig összefüggésben állhat a tiszaújvárosi kiszervezéssel és elbocsátással, erről pedig az érintett céget is megkérdeztük.

– A vállalat azt tervezi, hogy közel húsz üzletből álló vevőköréből egy üzleti partner bizonyos termékeinek gyártását Magyarországról Kárpátaljára helyezi – közölte lapunkkal a Jabil Circuit Magyarország Kft. – A termelési kapacitást nem kizárólagosan a leányvállalatok alakítják, szervezik, az ilyen jellegű döntések meghozatalában a vállalati központnak is jelentős szerepe van. A bérgyártásnak természetes velejárója, hogy a dolgozói létszám a megrendelések mennyiségétől függ, ugyanakkor mindent megteszünk azért, hogy megtartsuk a meglévő ügyfeleinket és újakat szerezzünk – tette hozzá a tiszaújvárosi cég.

Nagy port kavaró elbocsátások

Arról hiába érdeklődtünk, hogy konkrétan milyen ügyfél milyen termékeiről van szó, ezeket a részleteket üzleti titokként kezelik. Az elektronikai, mechanikai termékek tervezésével és gyártásával foglalkozó cég már többször is nagy port kavaró elbocsátásokat vezényelt le, 2009-ben például 900 dolgozótól vált meg az amerikai konszern tiszaújvárosi gyára, ez azonban munkajogilag nem számított csoportos létszámleépítésnek. Akkor a válságra hivatkoztak: az indoklásban az állt, a csökkenő megrendelések miatt fogták vissza a cégméretet. A HVG.hu pedig 2013 novemberében arról számolt be, hogy közel 700 munkavállalót bocsátottak el, jelentős részüket durva módszerekkel. A portál úgy értesült, fegyelmiket osztogattak, hogy ne kelljen végkielégítést adni, és keményen túlóráztatták a dolgozókat. A cikkben azt állítják, először a szerződéseseket küldték el, de aztán olyanok is sorra kerültek, akik 10-12 éve voltak a gyár alkalmazottai. Minderre reagálva akkor a cég a túlóráztatást elismerte, de az alkalmazottak vádjait elutasította. Ekkor Szijjártó Péter is védelmébe vette az elbocsátások miatt a támadások kereszttüzébe kerülő vállalatot. A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem jelenti a stratégiai partnerség felrúgását, ha van egy olyan nemzetközi piaci fejlemény, ami nem befolyásolható sem a Jabil Circuit magyarországi cége, sem a magyar kormány által. Ezzel arra utalt a tárcavezető, hogy az elbocsátások mögött nem állt más, mint a cég szolgáltatásai, termékei iránti kereslet csökkenése.

Forrásunk úgy tudja, a cég foglalkoztatáspolitikája azóta sem változott, továbbra is a kiszámíthatatlanság a legfőbb jellemzője. A piaci igényeknek megfelelően bármikor meglépik több száz kölcsönzött, illetve határozott időre felvett munkavállaló felvételét, illetve leépítését, utóbbi miatt pedig a legtöbben nem tudnak hosszú távra tervezni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »