Ennyit a platformos hazugságról: Gyöngyösi már közvetlenül a tisztújítás után megfontolandónak tartotta Dúró Dóra kizárását

Ennyit a platformos hazugságról: Gyöngyösi már közvetlenül a tisztújítás után megfontolandónak tartotta Dúró Dóra kizárását

A közvélemény még mindig keresi a választ, miért zárták ki a frakcióból, s akarják lemondatni Dúró Dórát, ha még Mirkóczki Ádám is úgy nyilatkozott, hogy semmilyen etikai vétséget nem követett el. Gyöngyösi Márton egy korábbi nyilatkozatából azonban egyértelművé válik: önmagában az, hogy elindult a tisztújításon egy elvileg demokratikus pártban, felvetette nála a kizárás szükségességét, még a platform megalapítása előtt. "Mellesleg" Sneider Tamás is hazudott.

"Csak kapkodom a fejem, hiszen a legutóbbi választásokon is még a pártlista 3. helyére tett az elnökség (közvetlenül Vona Gábor és Volner János után), majd a parlamentben az első sorba ültettek, most meg egyik napról a másikra "alkalmatlanná" váltam döntésük szerint? Milyen személyzeti politika ez, s milyen megalapozottsággal születik most döntés?" – tette fel a kérdést néhány napja Facebook-oldalán Dúró Dóra.

Az alábbi videó a tisztújítás napján, az eredményhirdetés után készült. Újságírói kérdés: "Dúró Dóra elnökhelyettes-jelöltként indult. Maradhat-e a frakcióban, lesz-e bármi következménye, hogy végül nem ő lett az elnökhelyettes?" Gyöngyösi pedig lényegében azt a választ adta – Z. Kárpát Dániel bólogatása közepette -, hogy az új elnökségnek meg kell megvizsgálnia ezt a kérdést. Tehát 10 nappal a platformalapítás előtt, pusztán a tisztújításon ellenük való indulás miatt ő már úgy látta, hogy napirendre kell venni a kizárást.

//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239614&hash=e35164153e9477a0&hd=1

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg, 14:40-től hangzik el a kérdés:

Hírdetés

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fnemzeti1tv%2Fvideos%2F996696113819189%2F&width=480&show_text=false&height=270&appId

Sneider nem játszotta túl hitelesen a jó rendőrt

Sneider Tamás a tisztújító kongresszus után néhány órával, tehát még május 12-én azt írta a Facebook-oldalán: "Csalódást kell okoznom mindazoknak, akik a pártszakadás kormánypárti ihletésű álmában ringatják magukat: Laci és Dóri is a közösségünk értékes tagja, s ez minden bizonnyal így marad a jövőben is. Terveim szerint a napokban konstruktív megbeszélést folytatok mindkettejükkel."

Azonban mégsem kereste meg az azóta már ki is zárt képviselőtársát. Toroczkai mellőzésére még keresett magyarázatot, Dúrónál azonban nem is próbált.

Legfeljebb a platformhoz való csatlakozást hozhatta volna fel, azonban az 10 nappal később volt, így aki arra gyanakszik, hogy a MIÉP és a kisgazdásodás útjára lépett Vona-katonák csak a saját kis szemétdombjukat védik foggal-körömmel akár a párt teljes eljelentéktelenedése árán is, az valószínűleg nem téved nagyot.

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Sneider: Laci és Dóri is a közösségünk értékes tagja, a napokban konstruktív megbeszélést folytatok mindkettejükkel


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »