Ennyire független a kutatás, amely be akarja sározni a kormányt

Ennyire független a kutatás, amely be akarja sározni a kormányt

A Fidesznek nem lenne abszolút többsége csalás és manipuláció nélkül az Unhack Democracy Europe aktivistái és kutatása szerint – írta számos, a függetlenségére oly büszke ballib orgánum az Euronews-ra hivatkozva.

Ha azonban egy kicsit utánanézünk ennek, a természetesen szintén független, objektív cégnek, amely a kutatást végezte igazgyöngyökre is bukkanhatunk. A cég vezetője egy Garvan Walshe nevű úriember, akinek az Open Network-ön hozzáférhető rövid biográfiájában bizonyára csak véletlenül szerepel a „bevándorlás szenvedélyes támogatója” megnevezés.

Hogy ez mennyire véletlen? Walshe, aki egyébként korábban a brit konzervatív párt (!) politikai tanácsadója volt, már egy 2018-as írásában is kimutatta, hova is tartozik valójában.

Cikkében számos olyan tartalom szerepel, amelyet a budapesti DK főhadiszállásról is diktálhatták volna. Például Varju László DK-s politikus MTVA-székházbeli magánszáma is drámai színezetet kap.

De Walshe konkrétan leírja azt is a cikkben, hogy nem Orbán híve. Ez meg is látszik, hiszen sorra köszönnek vissza a már unalomig hallgatott hamis ballib vádak, a CEU-ról, a médiatúlsúlyról, és más „észrevételek” az alkotmányos deficit témakörében.

Hírdetés

Tovább emeli a ballib médiában futótűzként végigsöprő kutatás hitelességét – és természetesen a független voltát –, hogy az Unhack Democracy Europe jelentését Brüsszelben mutatták be, egy olyan rendezvényen, amelyet a Demokratikus Koalíció képviselője, Dobrev Klára szervezett.

Ennyi.

Csépányi Balázs

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »