Ennyiért vehették meg Orbánék az osztrák fegyvergyárat

Ennyiért vehették meg Orbánék az osztrák fegyvergyárat

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Maróth Gáspár fegyverkezési kormánybiztos a Fidesz-közeli Magyar Nemzetnek nyilatkozva beszélt arról, hogy „patinás osztrák hadiipari céget vásárolt a magyar állam”.

A politikus, üzleti titokra hivatkozva, azt már nem árulta el, hogy mégis mennyiért vágja zsebre a kormány a könnyű tüzérségi eszközöket, tüzérségi számításokat végző célszámítógépeket és lőszereket gyártó, osztrák Hirtenberger Defence Systemst.

Maróth szerint a tulajdonos HDT Védelmi Kft. hitelből vásárolta meg a hadiipari vállalkozást, amit a cég nyereségéből fognak visszafizetni, így szerinte az egy fillérjébe sem kerül az adófizetőknek.

A Népszava azt írja, hogy a HDT Védelmi Kft.-t idén júliusban alapította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., alig 3 millió forintos tőkével.

A cégnek egyetlen alkalmazottja van Panteleev Demeter, aki a Linkedin-profilja szerint korábban hivatásos (gazdasági) tisztként szolgált a Magyra Honvédségben magas posztokon, sőt több külföldi katonai misszióban is részt vett mielőtt a Mol Nyrt-hez igazolt, innen került a HDT Kft. élére.

A cég főtevékenysége a cégbírósági adatok szerint üzletvezetés, kommunikáció, üzletviteli és egyéb tanácsadás, amibe sehogy sem illik egy fegyvergyár tulajdonosi pozíciója, de valószínűleg csak mi vagyunk kevésbé kreatívak, mint a magyar kormány.

A lap szerint ugyanakkor a kabinet idén július 26-án hozott határozata szerint, az akkor még csak bejegyzés alatt álló cég

Hírdetés

38,8 millió eurós (mai árfolyamon mintegy 12,8 milliárd forintos) hitelt kaphat a száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től.

A kölcsönre ráadásul a kormány száz százalékos garanciát is ad,

azaz több ponton is sántít, hogy a fegyverüzlet egy fillérjébe sem kerülne az adófizetőknek.

A kormány a határozat szerint a hitelt a magyar védelmi ipari kapacitás bővítésére adta a frissen alakult cégnek, amibe hivatalosan bőven belefér a cég megvétele.

Viszont, ahogy a lap kiemeli, abból, hogy egy angliai telephellyel is rendelkező osztrák cég magyar tulajdonban kerül, nem következik egyenesen, hogy az a magyar védelmi ipar részévé válik:

a gyártás ugyanis Ausztriában maradna, így ami a kormány számára értékes lehet, az a technológia megszerzése.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »