Ennyibe kerülnek az autópályadíjak jövőre

Ennyibe kerülnek az autópályadíjak jövőre

A szomszédos országok közül csak Magyarországon drágább az autópálya-díj egy kilométerre vetítve – a HNonline.sk összeállításából. Jövőre az éves autópályamatrica 50 euróba, a havi 14 euróba, a 10-napos 10 euróba kerül majd.

A matrica megvásárolható az eznamka.sk portálon vagy mobilos applikáción keresztül, de több határátkelőnél is a kijelölt helyeken (ezek listája szintén megtekinthető az eznamka.sk oldalon).

Az állam tekintélyes bevételre tesz szert az autópályadíjak értékesítéséből. 2015-ben 71 millió euró, 2016-ban 81,22 millió euró, 2017 novemberéig pedig 83 millió euró futott be a jegyekből az államkasszába. Az éves matrica azonban nem vásárolható meg 12 hónapra, csakis az aktuális év december 31-ig tartó időszakára. Év közepén venni éves jegyet még kifizetődő lehet ugyan, de egyben dühítő is. Érsek Árpád közlekedési miniszter korábban azzal magyarázta az autópályadíjak eme sajátosságát, hogy ennek megváltoztatása évi nyolc milliójába kerülne a Nemzeti Autópálya Társaságnak.

Összehasonlítva, Csehországban az éves matrica ára 57 euró, Ausztriában 87,30 euró, Lengyelországban kapus beléptetőrendszer működik. Németországban 2018-tól a személyautók díjmentesen használhatják az autópályákat. Magyarországon az éves díjszabás kb. 138 eurónak megfelelő forintba (42 980 Ft) kerül jövőre, az éves megyei matrica 18,86 euróba (5000 Ft), a havi teljes díj 18,04 euró (4780 Ft), a 10-napos pedig kb. 11,23 euróba (2975 Ft).

Hírdetés

Mindenesetre, ha megnézzük, hogy melyik országban hány kilométer autópálya áll a sofőrök rendelkezésére, akkor a képlet kicsit más.

Ausztria 1720 kilométernyi autópályával rendelkezik, így egy kilométernyi szakaszért 0,05 eurót fizettet az autósokkal. Csehországban (1250 km autópályája van) ugyanennyi kerül egy km „megvétele”. Magyarországon (1480 km autópályával rendelkezik) már 0,09 eurót fizettet az állam 1 kilométer használatáért. Szlovákiában, amelynek autópályáinak és gyorsforgalmi útjainak összhossza 629 kilométer, egy kilométerre 0,08 eurót fizethetnek a sofőrök átlagban.

HNonline.sk

Nyitókép: webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »