Ennél jobb elektromos SUV-ot most keresve sem találni

Ennél jobb elektromos SUV-ot most keresve sem találni

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás

A Rivian R1S elektromos utcai terepjárójáról (SUV) írt ismertetőt az Inside EVs. A lap összességében nagyon megelégedett az elektromos autóval, amely városi környezetben és terepen egyaránt jól szerepelt a teszteken. Mint írják, az autó egy Range Rover, a Mercedes G osztály és egy Lamborghini Urus legjobb tulajdonságait ötvözi.

A SUV 135 kilowattórás lítium-ion akkumulátorral készül, hatótávja 508 kilométer. Az R1S a kezdetekben testvéréhez, az R1T-éhez hasonló 835 lóerős, négymotoros, összkerékhajtású rendszerrel lesz kapható. Ahogy az R1T esetében, úgy a gyártó a SUV-nál is 2024-ben egy olcsóbb, kétmotoros, 600 lóerős verziót is be akar vezetni.

Az Inside EVs a hosszú tesztelést követően arra jutott, hogy az új R1S még az R1T-nél is jobb választás a terepre. Ennek fő oka a rövidebb tengelytáv és teljes hossz, miközben a hajtáslánc és teljesítmény azonos. Az R1S könnyebben irányítható, ami off-road környezetben mindenképp komoly előny. A modellhez különböző vezetési módok is tartoznak, amelyek optimalizálják az egyes tényezőket, például a lengéscsillapítást. A vezetési élmény a tesztek alapján inkább egy sporszedánéra emlékeztet.

Hírdetés

A Rivian szerint az R1S idővel kisebb akkumulátorcsomaggal is elérhető lesz, ennek teljes kapacitása 105 kilowattóra, ami 418 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Emellett ugyanakkor egy maxi típust is be akarnak vezetni, itt 180 kilowattórás, 643 kilométer feletti hatótávú akkumulátoros rendszerről beszélhetünk. Minden Rivian modell 32 amperes, hordozható töltőkábellel érkezik, ezzel töltve, 240 volt adapterrel óránként 24 kilométer hatótáv érhető el, de persze egyéb módszerek is adottak az akkumulátor töltésére.

Az Inside EVs szerint a teljesítménybeli tulajdonságok mellett az autó megjelenése és a kényelemérzete is kimagasló. A kezelőfelület, a saját operációs rendszer, a vakfoltokra néző kamerák, illetve a fejlett vezetősegítő rendszerek (ADAS) tovább fokozzák a vezetési élményt.

A modell az Egyesült Államokban 84 500 dolláros (mintegy 34 millió forintos) ártól érhető el. Később az R1S olcsóbb, kisebb teljesítményű verzióit is bevezetik majd a piacra.

Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »