Ennél egyértelműbbé nem is tehette volna a cigányőrség, kinek az oldalán áll: rabosították és gyanúsítottként hallgatták ki a két mentőst, akik nem voltak hajlandók meglincseltetni magukat Csenyétén

Ennél egyértelműbbé nem is tehette volna a cigányőrség, kinek az oldalán áll: rabosították és gyanúsítottként hallgatták ki a két mentőst, akik nem voltak hajlandók meglincseltetni magukat Csenyétén

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a mentőszolgálat két munkatársát a január végén, Csenyétén történt esettel kapcsolatban – közölte az RTL.

Mint ismeretes, egy cigányhoz hívtak mentőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluba, de a mentőautó a település határában megvárta a rendőri biztosítást, addig nem ment be a településre. Azért, mert munkatársaikat telefonon megfenyegették. A cigányok végül maguk vitték ki a segítségre szoruló férfit, akinek már nem tudták megmenteni az életét.

Az Országos Mentőszolgálat az eset után ezt nyilatkozta az Indexnek:

A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk. A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk. A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk.

Hírdetés

https://embed.rtl.hu/embed/1555401

További részletek:

Azért hagyták meghalni a beteget, mert cigány volt, állítja Csenyéte polgármestere – hazudik, a fél falu a mentőket fenyegette telefonon

Terrorizált, életveszélyben dolgozó mentősök: "egy pánikoló cigány családhoz nem fogsz bemenni"

Bűn és bűnhődés


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »