Energiatakarékosságra szólította fel a németeket a Mercedes vezetője

Takarékos energiafogyasztásra szólította fel a német lakosságot a Mercedes-Benz járműgyártó társaság vezetője egy pénteki nyilatkozatában.

Ola Källenius igazgatótanácsi elnök a Handelsblatt című üzleti lapnak kijelentette, hogy a takarékoskodás az energiával "az első számú állampolgári kötelesség".

"Önként össze kell fognunk, mindenkinek a lehető legtöbb energiát kell megtakarítania" – mondta a vállalatvezető, hozzátéve, hogy családjában is igyekeznek visszafogni a fogyasztást, így "otthon kevesebb lámpa van bekapcsolva, és néhány fokkal hűvösebb van".

Ukrajnában az Oroszország által indított háború miatt "sokkal többet szenvednek az emberek" – mutatott rá Ola Källenius.

Mint mondta, a cégnél is spórolnak az energiával, például a stuttgarti székház tetején "egyszerűen nem világít éjszaka a Mercedes-csillag".

Kiemelte, hogy már az Ukrajna elleni orosz támadást követő napon megalakítottak egy munkacsoportot az energiafogyasztás visszafogására, amelynek erőfeszítései révén akár 50 százalékkal csökkenteni lehet a földgázfogyasztást. A megújuló forrásból származó áramot pedig nem vásárolják, hanem saját szervezésben állítják elő, egy balti-tengeri szélerőműparkkal és egy Alsó-Szászország tartományi tesztpályánál épített szélerőműparkkal a hazai szükséglet 40 százalékát termelik meg.

Elindítottak egy vállalati napelem-telepítési programot is "ezer tető" néven, a leggyorsabb előrelépést viszont mégsem Németországban érték el, hanem az Egyesült Államokban, ahol egy áramszolgáltatóval együttműködve nagyméretű napelemparkot építenek, amely a helyi – Alabama állambeli – üzem teljes villamosenergia-igényét fedezi majd – fejtette ki a Mercedes vezetője.

Hírdetés

A Handelsblatt egy másik, hétfői összeállítása szerint más nagy német iparvállalatok is haladnak az Oroszországból érkező földgázszállítások leállítása miatt keletkezett gondok kezelésével. Ezt jelzi a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szeptemberről szóló kimutatása, miszerint miközben a feldolgozóipar teljesítménye éves összevetésben 2,6 százalékkal nőtt, az ágazat földgázfogyasztása 14 százalékkal csökkent.

A szövetségi közüzemi felügyelet (Bundesneztagentur) adatai szerint októberben még nagyobb volt a megtakarítás a legnagyobb földgázfogyasztók közé tartozó feldolgozóiparban, az ágazat vállalkozásai 27 százalékos fogyasztáscsökkenést értek el a 2018-2021-es időszak átlagához képest.

Az ukrajnai háború előtt Németország a földgázfelhasználásának bő 50 százalékát fedezte orosz importból. Moszkva a háború kezdete óta fokozatosan visszafogta, majd beszüntette a Németországba irányuló exportot, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet.

Az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat-1 vezeték augusztus végi leállításával 2022 szeptembere volt az első olyan hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.

A vezetékes orosz import kiváltását szolgálja egy sor fejlesztés, felépítenek a többi között hét tengeri terminált, amelyek cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmasak. Az első – wilhelmshaveni – terminál építését már befejezték, és a tervek szerint januárban üzembe állítják.

A Bundesnetzagentur adatai szerint az orosz import kiesését egyelőre sikerül ellensúlyozni. A hatóság pénteki jelentése szerint a "németországi gázellátás stabil", és "az ellátás biztonsága továbbra is garantált", a földgáztárolók töltöttségi szintje pedig 99,98 százalékos. Ugyanakkor a hatóság "kifejezetten hangsúlyozza a takarékos gázfogyasztás fontosságát" – írták, kifejtve, hogy a téli gázhiány akkor kerülhető el, ha sikerül legalább 20 százalékkal csökkenteni a fogyasztást, illetve bekapcsolni az ellátásba a 2023 elejére üzembe állítani tervezett LNG-terminálokat, és mérsékelni a télen szokásos importcsökkenést és exportnövekedést.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »