Ferenc pápa Fábry Kornélt, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatóját az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Az új püspököt a budapesti Szent István-bazilikában szentelte Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szeptember 2-án. A társszentelők Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa és Varga László kaposvári megyéspüspök voltak.
Az eseményen jelen volt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Udvardy György veszprémi érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) további tagjai, valamint Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Német László belgrádi érsek.
A szertartás elején Erdő Péter köszöntötte az egybegyűlteket. A bíboros hálát adott „a Mindenható Istennek, hogy erre a mai püspökszentelésre sor kerülhet, hogy új segédpüspököt akar adni egyházmegyénknek és új püspököt a világegyháznak. Köszönetet mondok Ferenc pápának is, aki figyelmes szeretettel észrevette egyházmegyénk szükségleteit, és intézkedett, hogy újabb segédpüspökkel gazdagodjon egyházmegyénk. Kérem a mai szentmisére Isten különleges áldását Kornél testvérre, püspökszentelésére, a püspöki konferencia tagjaira, egyházmegyénkre és az egész magyar Egyházra.”
Az evangélium Szent Máté könyvéből hangzott el, a befektetett talentumokról szóló példabeszéd (25,14-30). Az evangélium felolvasása után a Szentlélek segítségét kérő ének következett.
A kinevezésről szóló pápai bullát Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa olvasta fel, magyarul Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa tolmácsolta a híveknek.
Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves Szentelendő Testvérem! Főtisztelendő Érsek és Püspök Urak! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!
Püspökszentelésre gyűltünk egybe. Olyan időben, amikor a látható élet felszínén, de a lelkek, a szellemek világában is drámai változásokkal nézünk szembe. Folyamatosan imádkozunk a békéért, népünk megmaradásáért, családjainkért, Egyházunkért. De könyörögnünk, elmélkednünk és világosan szólnunk is kell azért, hogy hűségesek maradhassunk Krisztus igazságához, mert abban van az élet és az üdvösség. Az a legnagyobb kincsünk. A szeretet pedig arra kötelez bennünket, hogy azt osszuk meg a körülöttünk élő emberekkel is, ami a legdrágább a számunkra.
A most hallott példabeszédben a hűséges szolgának azt mondja a hazatérő úr, hogy „menj be urad örömébe”. Milyen öröm ez? Nyilván egy nagy lakoma. Hiszen aki nem kap rá bebocsátást, azt kivetik a „külső sötétségre”. Hányszor és hányszor találkozunk Jézus példabeszédeiben ezzel a képpel! A lakoma, vagy a menyegző képével. Isten országáról van tehát szó és arról, hogy ki mehet be oda.
Ebben az összefüggésben van értelme a talentumokról szóló példabeszédnek. Nem az öt, a kettő, vagy az egy az érdekes, hanem az, hogy ki hogyan használja, amit az Úr rábízott. De mit is bíz ránk az Úr? Mikor is bízza ránk? Ránk bízza akkor, amikor létrehoz bennünket. Amikor elindít bennünket az utunkon, ebben az életben, és számon kéri akkor, amikor megjön, amikor hozzánk jön külön-külön, amikor visszajön, és végelszámolást tart velünk. Hogy mit kér számon? Nem csupán azt, hogy megőriztük-e az adottságainkat, amit kaptunk: mondjuk az életünket, a testi épségünket, a szellemi képességeinket, vagy akár a kegyelmet, amiben Isten jósága folytán életünk folyamán részünk volt. De hiszen azt nem is lehet megőrizni! Nem lehet megőrizni az életet, az egészséget, nem lehet megőrizni az adottságokat, mert az életünk dinamikus. Csak fejleszteni lehet, csak gyakorolni lehet.
Nem stabil, nem statikus, nem változatlan dolog az ember élete. Nem lehet verembe ásva vagy páncélszekrénybe rejtve megőrizni az adottságokat. Már a római jogban ismerték a lucrum cessans elvét. Eszerint már az is károkozás, ha valaki a lehetséges nyereségtől fosztotta meg a tulajdonost. Így hát ezt is számon kéri rajtunk az Úr. És a lehetséges nyereségben adottságaink és fizikai képességeink még a kisebbik szerepet játsszák.
Jézus azt mondja, hogy akinek annyi hite van, mint a mustármag és azt mondja a fának: „merülj bele a tengerbe, és ott verj gyökeret”, annak a természet is engedelmeskedik. Valóban, valamilyen formában mindannyian, akik Jézus követői vagyunk, rendkívüli képességeket kapunk. Használjuk is őket sokszor, csak talán nem ébredünk eléggé a tudatára. Tehát amikor a hitünk a másik emberben hitet fakaszt, amikor a tisztesség példájára más is helyesen cselekszik, amikor hétről hétre a nevelésnek, ennek a magasabb rendű értelemben vett nevelésnek a hatása érvényesül, akkor pontosan az a ránk bízott összeg hozza meg a kamatait. Valami csodálatos dolog történik akkor, mert
Sokak számára furcsán hangozhat, hogy mi, keresztények a mai körülmények között is arról beszélünk, miben lehetünk mások segítségére. Ám ez a teljes valóság széles horizontja. Akinek kevés a fizetése, észreveszi azt, akinek munkája sincs. Aki rendezett körülmények közt él, észreveszi a hajléktalant. Aki Európában él, ha nem is a leggazdagabb részében, észreveheti például az Afrikában működő egyházmegyéket, ahol az elemi oktatást is gyakran csak egyházi iskolákban végzik. Ahol szegényes körülmények között ugyan, de egy iskola évi működési költsége 10 ezer eurót tesz ki: nem kevés európai ember elkölt egy év alatt ennyit szórakozásra, kedvtelésre is. Ha jövedelmünket, tulajdonunkat nem kényünk-kedvünk szerint használható vagyonnak tekintjük, hanem ráébredünk, hogy Isten letétje az nálunk arra a csekély időre, amely után majd számadás következik, akkor a felelős szeretet olyan közösséget építő és bajokon átsegítő erővé válhat, ami jel lesz a világ számára az evangélium igazsága mellett.
Kedves Szentelendő Testvérem! A püspökké szentelésben csodálatos kegyelmi ajándékot kapunk. A legteljesebb módon bízza ránk Krisztus, hogy folytassuk tanító, megszentelői és pásztori küldetését az idők végezetéig. Igen!
Olyan korban, amikor egyesek azt hiszik, hogy a Szentírást a divatnak, vagy nem hívők elvárásának megfelelően korlátlanul át lehet értelmezni, vagy meg lehet változtatni. A szentelésben megkapjuk a Szentlélek ajándékát. Ez arra szolgál, hogy eszünkbe jusson mindaz, amit Krisztus tanított nekünk. Nem más evangéliumot sugall a Szentlélek, hiszen János apostol levelében is azt olvassuk, hogy minden lélek, amely vallja, hogy Krisztus testben jött el, Istentől való (vö. 1Jn 4,2). Nagyszerű dolog Krisztussal lelki kapcsolatot tartani a szentségekben, az imádságban, a különböző lelkiségi mozgalmak spiritualitásában is. De ugyanilyen nagyszerű és nélkülözhetetlen megbonthatatlanul kapcsolódni Krisztushoz, aki testben jött el, a történelmi személyhez, akinek életét, halálát, feltámadását, tanítását ismerjük az Egyház közös tanúságtételéből, a Szentírásból és a Szent Hagyományból. Ebben a tanúságtételben kell nekünk is felelős módon részt venni. Ennek alapján kell végeznünk az emberek megszentelésének és a pásztori vezetésnek a szolgálatát is.
A pásztori vezetés! Ennek felelőssége alól sem bújhatunk ki. Élő párbeszédben meghallgatjuk a hívő közösséget. Különös tisztelettel figyelünk a papságra, aki a püspök társa a vezetés szolgálatában is. De nem felejtjük, hogy a kezdet kezdetén, amikor az apostolok meghirdették Krisztus örömhírét és közösségeket alapítottak, akkor a közösségek élére kézfeltétellel vezetőket rendeltek. Tehát a vezetés szolgálata lényegi és őseredeti küldetése azoknak, akik az egyházi rend szentségének püspöki és papi fokozatában részesülnek. Nem csak a liturgiában, hanem a tanításban és a pásztori vezetésben is Krisztusnak, mint az Egyház Fejének a személyében cselekszünk. Ehhez a hatalmas felelősséghez kapjuk a kegyelmi erőforrást a szentelésben.
Azt kívánom, hogy mindig ebből forrásból meríts és megtapasztald életedben, amit püspöki jelmondatul választottál: „Minden forrásom belőled fakad”. Ámen.
*
A homília után a jelölt ígérettételével folytatódott a szertartás. Ezt követően a jelenlévők elimádkozták a Mindenszentek litániáját, majd a kézrátétel és a felszentelő ima következett, melynek elimádkozása alatt az evangéliumos könyvet a szentelendő feje fölé helyezték.
Ezután szent krizmával kente meg Erdő Péter bíboros Fábry Kornél fejét, és átadta neki a püspöki jelvényeket: az evangéliumos könyvet, a püspöki gyűrűt, a mitrát és a pásztorbotot. Ezt követően az új püspök békeköszöntést váltott minden püspökkel.
A Te Deum elimádkozása közben Fábry Kornél püspök a templomon végighaladva áldást adott, majd a szertartás az Eucharisztia liturgiájával folytatódott.
A szentmise végén Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK elnöke a testület nevében köszöntötte az új tagot. Kiemelte, hogy az új püspök különlegesen személyes eseményt élt át az elmúlt percekben.
„Püspöktestvéreinkkel együtt sokat imádkoztunk érted, hogy ami Isten és közötted, és az Egyház között történt, az valóban az egész Egyház javát szolgálja. Aki meghívott téged, akinek nevében kimondtad mindannyiunk előtt az akarom szavakat, a teremtő szavakat, az az Isten egészen bizonyos, hogy mindennap hagyja benned megszületni az egység vágyát, újjáteremti benned a szentség vágyát. Erősíti az apostolságot, ami az evangélium méltóságát, a Krisztushoz való kapcsolódást is jelenti. Erősíti benned az egyetemes gondolkodást, a katolicitást, ami egységbe foglal minden embert, minden gondolatot, hiszen nincs semmi, ami igaz és jó és szent, ami ne az Isten Szent Lelke által szülessen meg. Te maga is ennek a csodának része leszel.”
Az érsek kiemelte: Fábry Kornél püspök személyes döntésével egy közösséghez is tartozik, beleintegrálja őt az isteni szó a püspöki testületbe. Emberi szempontból nem könnyű mindig egy testülethez tartozni, bizonyos igazodást megkíván és nyilvánvalóan egyfajta felelősségvállalást is. Az Isten a püspöki testületben az újjáteremtés logikája szerint értelmezi a kapcsolatokat, az értékeket, a tehetséget, a vágyakat, a lendületet, a célokat.
Isten áldjon!”
Süllei László, a Budapest-Vári Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa, érseki általános helynök az egyházmegye papsága nevében köszöntötte az új püspököt, idézve őt: „Jézusért lettem pap”. Süllei László kiemelte:
A szeretet nem csak emberi, túllépi, meghaladja az embert. A szeretet olyan, ahogyan Jézus szerette ezt a világot, odaadta életét értünk.
A Mátyás-templom plébánosa emlékeztetett rá, hogy Fábry Kornél piarista diák volt, művelt, sok nyelven beszélő, humoros, vidám pappá vált, aki bármelyik korosztály számára érthető, egyszerű nyelven képes beszélni az evangéliumról. „Milyen jó, hogy a püspöki karban a mosoly erősödni fog általad!” Süllei László szavait derültség és nagy taps fogadta.
A Mátyás-templom plébánosa idézte Fábry Kornél püspöki jelmondatát: „Minden forrásom belőled fakad.” Kiemelte, hogy az új püspök mindig hitt a csodákban, és tett is értük: kezdő papként, a Kaposvári Egyházmegyében szolgálati helyén rövid időn belül 80-ról 400-ra emelkedett a templomba járók száma. Az ima kulcsfontosságú számára, alapvetőnek érzi, hogy rendszeresen imádkozzon az Oltáriszentség előtt, beszél Krisztussal, ötleteket kap tőle. Ilyen ötlet volt, hogy Kaposfüreden bevezette a 24 órás szentségimádást, mert hisz abban, hogy a forrás nélkül nem tud az élet tovább növekedni.
Süllei László felidézte Jézust szavait: aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Jézus mozgása lefelé halad. Ez az út a szegények, a szenvedők, a peremre szorulók, az éhesek, a magányosok, a haldoklók felé vezet, minden együttérzésre vágyó ember felé.
Isten ajándéka a lehajlás egyszerű, gyengéd mozdulatából áll. Süllei László felidézte, hogy két évvel ezelőtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson az Andrássy úton a főpásztor megadta a szentségi áldást, minden hívő térden állva fogadta azt. „A csoda ma is történik. Isten ajándéka, hogy együtt élhettük meg ezt a pillanatot, ezt a csodát. Isten áldjon meg, kedves Kornél atya, szívből kívánom, hogy püspökként sok csoda előkészítésében, létrehozásában, imádságában vehess majd részt, és ennek majd mi is részesei akarunk lenni, erősíts minket is a forrásból. Isten hozott itthon!”
Végül az új püspök szólt az egybegyűltekhez. Fábry Kornél felidézte, hogy diakónusi jelmondata az volt: „Adjatok hálát mindenkor mindenkinek!” A segédpüspök ennek szellemében mondott köszönetet mindenkinek, akik támogatták őt eddig életében, papi szolgálatában.
Kiemelte, hogy
Fábry Kornél bevallotta: soha nem törekedett püspökségre, nem irigyelte a püspököket, mert úgy látta: gyakran nehéz döntéseket kell hozniuk, melyek nem mindenkinek nyerik el a tetszését. Az új segédpüspök nem titkolta:
Bízom benne, hogy így még többet tudok tenni másokért és Isten országáért.”
Fábry Kornél visszaemlékezett rá, hogy amikor a szentelési lelkigyakorlatán eltűnődött azon, hogy apostolutód lett, megérezte ennek a súlyát. Ám arra gondolt: az első tizenkét apostol kiválasztásánál nem az volt Jézus szempontja, hogy a legjobbakat, a legokosabbakat, legügyesebbeket válassza ki, hanem inkább azokat, akikben már belelátta a szentté válás lehetőségét, minden hibájuk ellenére is. Ők képesek lettek hitelesen közvetíteni Isten szeretetét, megbocsátó irgalmát. „Így megnyugodtam, hogy van még előttem bőven fejlődési lehetőség arra, hogy szeretetben, szolgálatban, alázatban növekedni tudjak. Püspökként is szeretném megőrizni a Krisztustól kapott békét és örömet, és ezt kívánom minden püspök- és paptársamnak is, hogy a világ legboldogabb lelkipásztorai legyenek” – mondta Kornél atya, majd a hívekhez fordult: „Titeket is arra kérlek, kedves testvérek, hogy imádkozzatok papjaitokért, püspökeitekért, hiszen ők is megteszik ezt értetek.
A szentmise végén a záróáldás szövegét Erdő Péter bíboros együtt mondta az új segédpüspökkel. A szertartás a pápai és a magyar Himnusz eléneklésével ért véget.
A püspökszentelési liturgián a zenei szolgálatot a Szent István-bazilika kórusából, a Don Bosco Énekkarból és az Emmanuel Közösség zenekarából összeállt vegyeskórus végezte. Vezényelt: Farkasházi Dávid.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
