„Én, Ennio Morricone, meghaltam” – A legnagyobb fájdalommal feleségétől búcsúzik a zeneszerző

A 91 éves korában elhunyt zeneszerző halála előtt néhány nappal maga írta meg gyászjelentését, amelyben azt kérte, szűk körben temessék el. Július 7-én délután szülővárosa, Róma egyik temetőjében helyezik örök nyugalomra, a szertartáson csak a családtagok lesznek jelen és két barát, Giuseppe Tornatore rendező és Giorgio Assuma ügyvéd.

Morriconét egy hónappal ezelőtt a Campus Biomedico római kórházban ápolták, július 7-én délelőtt Assuma itt, az épület előtt ismertette a sajtó képviselőivel a zeneszerző által írt gyászjelentést.

A nekrológ teljes szövege így hangzik:

Én, Ennio Morricone, meghaltam. Tudatom ezt minden barátommal, akik mindig közel álltak hozzám és azokkal is, akik távolabb voltak, mindannyiukat nagy szeretettel üdvözlöm. Lehetetlen felsorolni minden nevet.

Különös szeretettel emlékszem Peppuccióra és Robertára, családi barátainkra, akik életünk utolsó éveiben velünk voltak.

Egyetlen ok vezetett arra, hogy így köszönjek el mindenkitől és a temetési szertartásom zártkörű legyen: nem szeretnék zavarni.

Nagy szeretettel üdvözlöm Inest, Laurát, Enzót és Norbertet, akik életük nagy részét megosztották velem és a családommal.

Hírdetés

Szeretettel gondolok lánytestvéreimre, Adrianára, Mariára és Francára és a szeretteikre, szeretném elmondani nekik, mennyire szerettem őket.

Teljes szívemből, a legnagyobb, mély szeretettel üdvözlöm gyermekeimet, Marcót, Alessandrát, Andreát és Giovannit, menyemet, Monicát és unokáimat, Francescát, Valentinát, Francescót és Lucát.

Remélem, értik, mennyire szerettem őket.

Végül, de nem utolsósorban üdvözlöm Mariát. Megújítom felé különleges szerelmemet, ami egyben tartott minket és amit szomorúan hagyok itt.

A legnagyobb fájdalommal tőle búcsúzom.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »