Emmanuel Macron: Franciaország hadigazdálkodásra tért át

Az európai védelmi ipar megerősítését sürgette hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizs mellett rendezett nemzetközi fegyveripari szakkiállításon elmondott beszédében. A francia elnök azon véleményének is hangot adott miszerint „máshonnan vásárolni sok pénzért nem jó ötlet”.

Az elnök leszögezte: Európának az ukrajnai háború fényében a védelmi szektor erősebb ipari és műszaki bázisát kell kialakítania, s szorgalmazta a francia védelmi büdzsé felülvizsgálatát is.

„Ne ismételjük meg a múlt hibáit: máshonnan vásárolni sok pénzért nem jó ötlet” – fogalmazott Macron, és a hazai védelmi szektor erősítésén belül kiemelte a védelmi technológiák gyártásának fontosságát.

Mint mondta, nincs kifogása „akár az egész világra kiterjedő partnerségi kapcsolatok ellen sem”, ám hangsúlyozta, hogy e kapcsolatoknak semmiképpen sem szabad függőségen alapulniuk.

Hírdetés

Az elnök emellett méltatta, hogy a háborúra válaszul több európai ország már bejelentette védelmi kiadásai növelését.

A francia katonai kiadásokra kitérve elmondta, egyeztetett a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel annak érdekében, hogy az elkövetkező hetekben a geopolitikai helyzet fényében vizsgálják felül a védelmi kiadásokat. Kiemelte: Franciaország hadigazdálkodásra tért át, amelynek segítségével az ország „hosszútávon képes megszervezni magát”. Hozzátette: a február 24-én kirobbant háború miatt „gyorsabbnak és erősebbnek kell lenni, a lehető legolcsóbban”.

Macron 2017-es hivatalba lépését követően – évek óta tartó stagnálás után – nőtt az államháztartás védelmi kiadásokra szánt büdzséje. Idén ez az összeg a tervek szerint mintegy 40,9 milliárd euró lesz. Franciaországban 2019-ben törvényt fogadtak el arról, hogy a védelmi kiadásokat 2025-ig 50 milliárd euróra kell emelni.

Az Eurosatory nevű ipari vásárt kétévente rendezik meg a francia védelmi minisztériummal partnerségben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »