Emlékműsor Mindszenty bíboros életszentsége pápai elismerésének második évfordulója alkalmából

Emlékműsor Mindszenty bíboros életszentsége pápai elismerésének második évfordulója alkalmából

A Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Párbeszéd Háza által rendezett #Mindszenty – Életkapuk című kiállítás online programjai közül kiemelkedik az EWTN Bonum Televízió közreműködésével megvalósult tematikus nap és február 13-i megemlékező műsor, melyben Erdő Péter bíboros és Michael August Blume apostoli nuncius mellett Balogh Margit és Fejérdy András történészek is megszólaltak.

A Mindszenty József bíboros életszentsége pápai elismerésének második évfordulója alkalmából szervezett emlékműsorban Erdő Péter bíboros kiemelte: „Mindszenty József bíboros hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket, ez a megállapítás a személyes életszentség elismerésének feltétele. De félre ne értsük, a keresztény szent is ember.

Mindszenty bíboros életében a hősies vonások bőséggel megtalálhatóak az embertársai iránti szeretetében, a hitéhez való ragaszkodásában, az igazság iránti elkötelezett hűségében. Nagyon sokféle szempontból lehet tehát a példaképünk.

Az ő esetében többféle imameghallgatásról tudunk, voltak gyógyulások is, azonban egy ilyennek az elismerése a Szentszék részéről nagyon igényes és nehéz feladat. Eddig erre nem került sor, Mindszenty bíborost ezért nem avatták még boldoggá. De várjuk ezt, és bízunk abban, hogy ha minél többet imádkozunk és kérjük a közbenjárását, akkor az imádságok meghallgatásra találnak. Ne veszítsük el a kedvünket! Mi, emberek kérni szoktunk a Jóistentől, és amikor megkapjuk – talán nem pont úgy, ahogy elképzeltük –, azt nem is vesszük észre, vagy nem mondunk érte köszönetet. Járjunk tehát nyitott szemmel, merjünk kérni, és merjük észrevenni, ha az imádságunk meghallgatásra talál” – mondta Erdő Péter bíboros.

A megemlékező műsorban Michael August Blume apostoli nuncius először a saját emlékeiről beszélt: „Az első személyes élményem arra az időre tehető, amikor a bíborost letartóztatták. Emlékszem, hogy a katolikus újságokban láttam egy fényképet, amelyen diákok szerepeltek Mindszenty bíboros mellett ugyanabban az iskolában, ahová én is jártam. Ez a kép a bíboros 1947-es amerikai látogatása során készült, ami akkor nagy hatással volt rám.

Az Egyesült Államokban, az indianai South Bendben egy magyar plébániához tartoztam, ahol egy olyan pap szolgált, aki szerepet játszott Mindszenty bíboros élettörténetében: John Sabo (Szabó). Ő aktívan tartotta a kapcsolatot Mindszenty bíborossal a követségi és az emigrációs évek alatt. A pappá szentelésemre a plébániámon került sor. A plébánosom beszélt a bíborossal, és megkérte, hogy írjon nekem egy levelet, amelyet a mise végén fel is olvasott.

Végül 1974-ben, amikor arra vártam, hogy az első missziós szolgálati helyemre, az afrikai Ghánába indulhassak, Mindszenty bíboros épp hosszú körutat tett az Egyesült Államokban. Ennek egyik utolsó állomása az indianai South Bend és azon belül is az én plébániám volt. Egy közös képet is őrzök erről a találkozásról. Ezek az élmények alakítottak engem, és nagyon pozitív élmények voltak számomra.

– mondta Michael August Blume.

Az apostoli nuncius Mindszenty bíboros spirituális örökségéről szólva elmondta: „A bíboros hívő családban nőtt fel, ezért példája a család értékéről tanúskodik. Arra emlékeztet, hogy mennyire fontos hatása van a családi életnek az emberre. Az egészséges, istenfélő, a hitet megélő család fontos nevelő szerepet tölt be, akár hősöket is nevel. Ezért a családja körében töltött évei olyan példát jelentenek számunkra, amin érdemes elgondolkodni. A házasság jelentette stabilitás és szentség nagy embereket nevel. Közéjük tartozik Mindszenty bíboros is.

A családi élet, az egyházi közösségek nagyon hatásos eszközök, amelyeket Isten a kezünkbe ad, csak ezeket jól kell tudnunk használni, együttműködve az isteni kegyelemmel, amely jelen van az életünkben, a plébánián, a minket körülvevő emberekben, a hitünkben, amelyet vallunk.

Hírdetés

Ez az életvitel manapság nem feltétlenül népszerű – bátorság kell hozzá, és

A bíboros életével, gondolkodásával, az életének egyedülálló eseményeivel a börtönben, majd a száműzetésben ma sokan tudnak azonosulni, különösen olyan társadalmakban, amelyek nem mindig barátságosak. Előtérbe kerül a hit kérdése, melyet nem mi találunk ki saját magunknak, hanem ajándékba kapjuk. A közeli eucharisztikus kongresszus is emlékeztet minket arra, hogy az Oltáriszentséget sem mi találjuk ki, hanem Krisztus adja nekünk, aki szüntelenül arra hív minket, hogy lépjünk ki önmagunkból, tárjuk ki a szívünket Isten és rajta keresztül minden testvérünk felé” – fogalmazott  Michael August Blume apostoli nuncius.

A Mindszenty József bíboros életszentsége pápai elismerésének második évfordulója alkalmából szervezett emlékműsorban közreműködött a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola.

*

A Magyarországi Mindszenty Alapítvány a #Mindszenty – Életkapuk című kiállításhoz kapcsolódóan, ÉletKapu-ÉletAjtó felhívással egy kép, egy rajz, egy vers, egy tárgy, egy idézet, egy történet, valami személyes dolog megosztására hívja a játékba bekapcsolódókat – akár a múltból akár a jelenből –, amelyben megjelennek az életüket meghatározó utak és indíttatások.

Online vezetéssel és egyénileg is bejárható a Párbeszéd Háza kiállítóterme, háromdimenziós formában.

Február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján 15.30-kor szűk körű megemlékezést tartanak az ártatlanul elítélt bíboros leghosszabb rabságának helyszínén, a volt Conti utcai börtön előtti Mindszenty József téren. A megemlékezést és a 17 órától Sajgó Szabolcs SJ által celebrált szentmisét az EWTN Bonum Televízió élőben közvetíti.

Szerző: Kovács Gergely

Forrás: a Magyarországi Mindszenty Alapítvány Facebook-oldala

Fotó: Lambert Attila; Magyarországi Mindszenty Alapítvány

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »