Emlékhelyeink: Erzsébet királyné eperjesi szobra

Emlékhelyeink: Erzsébet királyné eperjesi szobra

A magyar nemzeti köztudatban Erzsébet királynénak, mint a magyarok pártfogójának a kultusza már életében jelentős volt Magyarországon.

Tragikus halála után pedig csak felerősödött, s tart tulajdonképpen napjainkig. Nagyon gyakran tartózkodott Magyarországon, több utazást is tett az országban, így járt Eperjesen is, 1895-ben. 

Nem sokkal az 1898-ban bekövetkezett tragikus halála után a város vezetősége úgy döntött, hogy szoborral állít emléket a jóságos császárnénak, a magyarok szeretett királynéjának.

A hetven centiméteres alkotás Stróbl Alajos munkája, és 1901 októberében állították fel a város főterén.

Hírdetés

A gyönyörű szobor sajnos nem sokáig volt a város büszkesége. Az impériumváltás után, 1918-ban (akárcsak a Mária Terézia-szobrot Pozsonyban) eltávolították eredeti helyéről, de akkor még nem törték össze. Később azonban egy baltával megrongálták, s fejéről a koronát is „ellopták”.

Az elveszettnek hitt, megrongált szobrot csak nemrég találták meg az eperjesi múzeum raktárában. A város akkori polgármestere felkarolta a restaurálás és az újraavatás ügyét. A szobor helyreállítását Vjačeslav Bobak restaurátor végezte el.

2010. szeptember 16-án újra köztérre helyezték a szépen felújított szobrot. Sajnos a korona nem került vissza Erzsébet fejére, és a talapzaton a királyné neve helyett csak a Sissi becenév olvasható, de így is újból a város büszkesége lett.

Megjelen a Magyar7 2022/50. számában 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »