Emlékezzünk Wass Albertre – az elcsatolt területeink igazi nagykövetére – akit a román titkosszolgálat kétszer próbált meggyilkolni

115 éve, 1908. január 8-án született az egyik legnagyobb író és költő fejedelmünk Wass Albert. Az Árpád-korig visszavezethető erdélyi nemesi családból származó író műveit ma Magyarországon a legnépszerűbb irodalmi alkotások között tartjuk számon. Szókimondásáért, Erdély és a magyar haza egységéért való kiállásért Romániában üldözött személynek számított. 2019-ben a frissen megválasztott baloldali budapesti főpolgármester (Karácsony Gergely) beiktatásának másnapján “lenácizta” az egyik legkiválóbb magyar írónkat Wass Albertet. Sokan nem tudják, – a mai nemzet-, érték-, és hagyományellenes baloldali és liberális áramlat elvakult gyűlöletének árnyékában – hogy Wass Albert tette az egyik legtöbbet hazánk valós történelmének bemutatásáért a nyugati világban. Ellensúlyozta a hazánkat megrabló volt kisantant országok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) elképesztően hazug történelemhamisításait. Erről olvashat alábbi cikkünkben. 

fotó: szabolcsihir.hu

Magyarországon az erősen átpolitizált felfogású, sajnos mind a mai napig a baloldali érzelmű “hivatalos” irodalomtörténet próbál nem tudomást venni Wass Albertről. Persze a liberál-bosevizmussal (a modern “woke-kultúrával”) szimpatizáló kultúraformáló értelmiségünk nem mehet szembe a magyar nép akaratával, érzelemvilágával. Wass Albert egyik könyve (A funtineli boszorkány) a 10 legnépszerűbb magyar könyv között szerepel, míg másik két regénye (a Kard és kasza, illetve az Adjátok vissza a hegyeimet!) a legnépszerűbb 50 könyv között található.

Wass Albertről érdemes tudni – a szépirodalmi művein túl – kimagasló munkát folytatott annak érdekében, hogy Erdély illetve az elcsatolt magyar részek történetét bemutassa az angol nyelvterületen, és a magyar kisebbségi problémákra felhívja a figyelmet.

kép: librarius.hu / Csernus Lajos munkája

Wass Albert hatalmas jelentőségű, sokak által nem ismert munkája a magyarságért – amiért a a Securitate kétszer próbálta meggyilkolni

Felbecsülhetetlen értékű munkásságára a mai kor értelmiségének is érdemes odafigyelnie. Ugyanis Wass Albert a második világháború után az Egyesült Államokban élt ahol észrevette, hogy mennyire egyoldalú kép tárul fel Közép-Európa és benne Magyarország múltjáról a “nyugati-világban”. Sorra járta a könyvtárakat, egyetemeket és elolvasta a Magyarországról és a közép-európai kistérségről kiadott könyveket. Megdöbbenve tapasztalta, hogy hazánk feldarabolása főképpen román, (cseh)szlovák, szerb, nézőpontból van szemléltetve az amerikai olvasóközönségnek, persze teljesen eltorzítottan, hazug módon. (Ez a kép egyébként ma sem sokat javult!)

Hírdetés

Gőzerővel vettette bele magát a munkába, angol nyelvű lapokban próbálta a magyar tragédiát bemutatni, “Magyar Szemmel” cikksorozatot indított, melyeket elküldte az amerikai egyetemeknek is. Megjelentette a Documented facts and figures on Transylvania című történelmi munkát. Három könyvet adatott ki, ellensúlyozva a román propagandát, művében az erdélyi magyarok valós történelmét mutatta be.

fotó: taborozok.network.hu

A román válasz nem maradt el, Ceaușescu a kommunista román diktátor “Románia első számú közellenségének” kiáltotta ki. Ezután a román állam titkosszolgálata a Securitate kétszer próbálta meggyilkolni Wass Albertet. Hála a kitűnő amerikai és nemzetközi hírszerzésnek, a nyugati ügynökök meghiúsították a merényleteket (bár néha hajszálon függött a kiváló írónk élete).

Wass Albert megfizethetetlen és gigászi munkát végzett a magyarságért. Ezért szégyenteljes, hogy ma Budapest baloldali főpolgármestere, Karácsony Gergely náci kollaboránsnak nevezte az erdélyi író óriásunkat. Főképpen annak tudatában elképesztő a baloldali értelmiség vélekedése, hogy a kommunista román állam többször kérte az Amerikai Egyesült Államoktól a “háborús bűnösnek” hazudott magyar volt katonatiszt kiadatását, de ezt az amerikai vezetés minden esetben megtagadta. Az USA Igazságügyi Minisztériuma többször is átvilágította Wass Albert európai életszakaszát, és minden esetben  ártatlannak találták az ellene felhozott vádpontokban, majd ejtették a vádakat.

Emlékezzünk főhajtással Wass Albertre, a magyarok egyik legnagyobb író és költő óriására!

fotó: szekelyhon.ro

fotó: itthon.ma – Wass Albert sírja Marosvécsen

 B.CS.Z.


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »