Emlékezzünk a “legsötétebb emberre”

Emlékezzünk a “legsötétebb emberre”

Prónay Pálra úgy bő hetven esztendeje szinte senkinek nem volt még egy véletlenül elejtett jó szava sem. Igen, úgy tanultuk – úgy tanították –, hogy szép hazánk legsötétebb embere Prónay Pál volt…

Prónay Pálra úgy bő hetven esztendeje szinte senkinek nem volt még egy véletlenül elejtett jó szava sem. Igen, úgy tanultuk – úgy tanították –, hogy szép hazánk legsötétebb embere Prónay Pál volt…

Nem is igen merte volna a rehabilitását kérni senki – hogy is merte volna, hisz gondoljunk csak Horthy Miklós (1868–1957) kormányzóra vagy éppen a méltatlanul kivégzett Bárdossy László miniszterelnökre (1890-1946), az előbbi szobra dánielpéteri vörös festéket kapott – bírói dicsérettel, az utóbbinak pedig a történelemtől csak annyi “kegyelem” jutott, hogy kötél helyett golyót járt…

Aztán teljesen váratlanul Oroszföldről, érkezett a jó szó: a moszkvai ügyészség határozata szerint jogtalanul ítélték el Prónay Pált.

Tekintsük át röviden tótprónai és blatniczai Prónay Pál (1874-kb.1946) magyar katonatiszt, lajtai bán életútját.

Prónay katona volt – Budapesten a Ludovika Akadémián végzett. Az első világháború után a Jászkun Huszárezredből mint százados szerelt le.

A kommün alatt, illetve után, 1919. júniusban Szegeden leszerelt tisztekből és altisztekből különítményt szervezett, amely együttműködött Horthy Nemzeti Hadseregével.

Különítményeseivel – mintegy egy az egyben lemásolva a vörös Szamuely vezette Lenin-fiúk által elkövetett gyilkosságokat – több helyütt is, mi tagadás, önkényesen megbosszulták a forradalmi vérengzéseket.

Prónay Pál döntő szerepet játszott a nyugat-magyarországi felkelés kirobbantásában: ennek során a magyar irreguláris alakulatok megakadályozták az osztrák rendőr- és csendőralakulatok bevonulását a trianoni döntés által kiürített Sopronba és az elcsatoltnak ítélt határterületre.

Sikeres katonai ellenállására jellemző, hogy az 1921. október 4-ére összehívott nemzetgyűlésen kikiálthatták a független Lajtabánságot – ennek vezetőjévé megválasztották lajtai bánnak.

Hírdetés

A fegyveres ellenállás lényegében kikényszerítette az antant hatalmaktól a soproni népszavazás (1921. december 14.) kiírását.

Prónayt utóbb nyugdíjazták, és félreállították, azonban a továbbiakban is részt vett a politikai és katonai megmozdulásokban, valamint a Rongyos Gárda 1938-as újjászervezésében is.

Prónayt 1945. március 20-án elfogták és a Szovjetunióba hurcolták húsz évi kényszermunkára.

Hogy mikor hunyt s milyen körülmények között hunyt el, nem tudjuk.

Az Orosz Föderáció illetékesei 1991-ban rehabilitálták…

Annyi bizonyos, hogy a XX. századi történetírás jócskán adós Prónay szerepének tisztázásával – ám ehhez kétségtelenül szükséges lenne felnyitni egyebek közt azt a bizonyos Csurka István-i (lassan feledésbe merülő) Hatodik koporsót is, hisz a szálak egész Trianonig, sőt azon túl vezetnek.

Prónay Pál 1874-ben november 2-án született, Romhányban. Emlékezzünk rá tisztelettel!

Mészáros Sunyó – Hunhír.info


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »