Vasárnap, március 26-án reggel indult a budapesti Keleti pályaudvarról az a gyorsvonat, mely Borsiba igyekezett. Ott az utasokat a Magyar Honvédség debreceni helyőrségének katonazenekara a Rákóczi-indulóval köszöntötte. Az önkormányzat Varga Tünde Anna polgármesterrel az élen, pogácsával kínálta az utasokat. Borsi gyerekek képeslapokat osztogattak. A zarándokok a művelődési házhoz mentek, ahol szerény ebéd várta őket.
A hagyományos felvonulás a művelődési háztól indult a kastélyhoz katonazenekarral, hagyományőrző lovasokkal és a szereplőkkel és vendégekkel együtt. A református templom harangja is tisztelgett. A hagyomány szerint itt keresztelték meg a fejedelmet.
Az ünnepi műsorra a kastély udvarán került sor. Nagy Csaba tárogatóművész fogadta a vendégeket. A Rákóczi-induló különböző átiratainak bemutatása következett. A műsort Illés Oszkár, a kassai Thália színművésze vezette, aki Mosonyi Mihály zeneszerzőt idézte. „A »Rákóczy-induló« éppen az a magyarnak, ami Homér »Iliád«-ja a görögnek, a »Talmud« a zsidó nemzetnek, a »Biblia« a kereszténységnek, s a »Korán« a törököknek. Nemzeti szent ereklyénk ez nekünk, melyhez meseszerű történeti emlékek csatolnak.” (1860)
„Sokáig a himnuszunk is volt. Az indulót a forradalmat követő osztrákellenes légkörben ma már alig elképzelhető népszerűség övezte, a kor vezető zeneszerzői dolgozták fel, és nemcsak magyarok: Erkel, Liszt, Brahms, Mosonyi, Reményi. Nemzetközi ismertségét Hector Berlioz halhatatlan feldolgozásával érte el, amely egy véletlennek és a zeneszerző 1846-os pesti utazásának köszönhette létrejöttét.
A bemutatóról így vallott: «A koncerten azonban egy bizonyos szorongás fogott el, amikor ez az ördögi darab került sorra. A dallam első ütemeinek ritmusára megszólaló trombitaszó után megjelenik a téma halkan, a fuvolákon és klarinétokon, vonós hangszerek pizzicato kíséretében.
A közönség nyugodt és csendes maradt a váratlan kezdés alatt; de amikor egy hosszú crescendo végén fúgaszerűen megjelentek a téma töredékei, melyeket távoli ágyúlövéseket utánzó tompa nagydobütések tarkítottak, a terem leírhatatlan morajba kezdett. És ahogy a zenekar a hosszú visszafogottság után elszabadult és elindította dühöngő fortissimoját, kiáltások, vad lábdobogás rázta meg a termet; a forrongó lelkek tömény dühe olyan erővel robbant be, amitől megborzongtam.
Éreztem, hogy ettől a végzetes taktustól kezdve búcsút kell vennem a darab folytatásától, a zenekar vihara képtelen megküzdeni ennek a megállíthatatlan vulkánnak a kitörésével. Újra kellett kezdeni, és a második alkalommal is csak nagy nehézségek árán tudott a zenekar a codáig eljutni. (…) Elképzelhető, milyen heves izgatottság vett rajtam erőt egy ilyen hurrikán után és a színpad mögötti kis helyiségben törülgettem az arcom.»”
A közismert és népszerű dallam elhangzott tárogatón, a Virtus Dudazenekar előadásában, majd a Bürkös együttes előadásában csendült fel annak népzenei változata. A komolyzenei átiratok között a Közép-Európa vonósnégyes következett, a rézfúvós átiratot az East 4 Brass négyes adta elő.
Hallhattuk Liszt Ferenc virtuóz zongoradarabját Bojti Eszter zongoraművész előadásában, illetve a Szent Efrém Férfikórus ötletes, humort sem nélkülöző különleges feldolgozását. Végül a közreműködő 150 gyermek néptáncos zászlókkal, szalagokkal beborította az egyik emléktábla környékét.
Pányi Miklós, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára azzal kezdte,
A győzedelmes zentai csata után esély mutatkozott arra, hogy a török kiűzésével végre helyreáll a Magyar Királyság területi egysége, az alkotmányos rend és a vallásszabadság.
Azonban nem így történt, ezért Rákóczi sem választhatott mást, mint zászlóbontást. A hosszú törökellenes harcokban kivérzett, meggyengült, elszegényedett ország nyolc évig sikerrel küzdött Európa egyik legerősebb nagyhatalmával. Ennek köszönhetően hazánk ismét európai hatalmi tényezővé vált.
500 éve, évszázadonként megvívjuk szabadságharcainkat, melyeket mindig olyan eredménnyel zártuk, hogy biztosították a magyar államiság továbbélését, a szabadság, a béke, a fejlődés kereteit. A nálunk jóval erősebb birodalmakkal képesek voltunk jó kompromisszumokat kötni. Ezek erősítettek minket.
Ezek „tesznek minket éberebbé, józanabbá, ellenállóbbá, e harcok táplálnak minket hittel, szellemi-lelki erővel s tesznek alkalmassá a jövőben vívandó újabb küzdelmekre.”
Így volt ez Rákóczi idejében és 1848/49-ben a szlovákok és ruszinok esetében. A közép-európai népek együttműködésének és szövetségének értéke és ereje felbecsülhetetlen a mai küzdelmek közepette. Ezért a viták ellenére ennek a szövetségnek a megerősítésén dolgozunk. Ezt közép-európai létkérdésnek tekintjük.
A Rákóczi-szabadságharc révén felkerültünk az európai nagypolitika színpadára. A szatmári béke biztosította az ország közel másfélszázados békéjét és fejlődését minden népe számára. Az ország nem lett örökös Habsburg-tartomány, vagy főhercegség. Az emlékeztető oltás 5 nemzedéken keresztül, 1848-49-ig kitartott. A szabadságharcot bár papíron elveszítettük, az általa elért eredményeknek és engedményeknek hála, a magyarság és a Kárpát-medence összes népe nyertese lett.
Szabadságharcainkat minden században újra és újra meg kell vívnunk és nem lesz ez másként a 21. században sem. A szabadságot nem adják ingyen, az nem magától értetődő, hiába jogosítana fel rá történelmi teljesítményünk. Mindig lesznek olyanok, akik azon dolgoznak, hogy a szabadságunkat korlátozzák, hogy a Kárpát-medence népeit abszolutisztikus birodalmakba tagolják. Hogy szép lassan ellopják azt, amiért ezer éven keresztül együtt harcoltunk.
„Mai küzdelmünk arról szól, hogy mi nem szeretnénk, hogy egyes nyugati birodalmi városokból mondják meg azt, hogyan gondolkozzunk, milyen szavakat használjunk, hogyan tanítsuk gyermekeinket, hogyan és kivel éljünk együtt a Kárpát-medencében, mit gondoljunk a családról, társadalomról, hitről, nemzetről, hazáról. A kommunizmus is próbálkozott hasonlóval.
Sehonnai bitang emberek mindig lesznek, de ők ilyenkor jobb, ha az árnyékba húzódnak, s talán jobb is, ha ott is maradnak még nagyon sokáig.” Időnként kellenek az emlékeztető oltások, melyeket bátran vállaljunk fel.
„Óriások földjén járunk, a magyar szabadságharcosok forrásvidékén. Mérhetetlen az, amit a magyarság e föld szülötteinek és neveltjeinek köszönhet. Rákóczi, Kossuth, Andrássy Gyula és még sokan mások, akik e földön szívták magukba a haza- és szabadságszeretetet.
E föld a szabadság eszméjének őrzője és forrása. E vidék szellemi-lelki ereje nélkül egy, de lehet két szabadságharccal is szegényebb lenne a magyar történelem. A Zemplén és vidékének öröksége nélkül nem lennénk azok, akikké válhattunk és akik ma vagyunk: Európa legnagyobb szabadságharcos nemzete!
A kurucosság hungarikum. Ennek a hungaricumnak pedig a minket körülölelő táj a forrásvidéke. Ennek a történelmi örökségnek az ápolása és ennek a vidéknek a megóvása ezért első számú nemzeti feladat, nemcsak az itt élőké, hanem az egész magyar nemzeté is. Feladat és felelősség. Küldetés és hivatás egyben.”
A magyar kormány e térség történelmi-kulturális örökségének megőrzésében minden korábbi időszaknál jelentősebb támogatást biztosított és biztosít. Megújult a füzéri vár, a füzérradványi Károlyi-kastély, s a borsi várkastély, a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor, ahol évente több tízezer Kárpát-medencei és diaszpórában élő magyar fiatal felfedezheti, megélheti és megerősítheti magyarságát. Kapnak egy kis oltóanyagot a kuruc virtusból a kurucok földjén.
A magyar kormányzat a vidékfejlesztési és otthonteremtési programok, a Falusi CSOK révén a vidéki kistérségeket igyekszik erősíteni. Vidék nélkül nincs kuruc jövő sem. Ebben nem lesz és nem is lehet változás.
Emellett a magyar kormányzat jelentős forrásokkal támogatta iskolabuszok indítását Felvidék-szerte, amelyek sok száz magyar gyermek számára segítik az iskolába jutást.
A magyar kormány, amit tud, megtesz a határon túli magyarság megőrzése és megerősítése érdekében. De a felvidéki magyarság jövőjének és gyarapodásának kulcsa elsősorban a felvidéki magyar közösség kezében van. A sikerhez pedig országos szintű és erős politikai képviseletre van szükség. Én csak annyit mondhatok, Pozsonyból túl régóta hiányoznak a kurucok. Hajrá hát magyar összefogás. Hajrá felvidéki kurucok!”
Mi magyarok a világ legnagyobb szabadságharcos nemzeteként ne féljünk megvívni harcainkat, bárhol is éljünk – fejezte be ünnepi beszédét az államtitkár. „Ezt diktálja a kuruc-hagyomány. A mondat nem változott: Előre hát Istennel a hazáért és a szabadságért!”
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke azzal kezdte, hogy amikor a nagyságos fejedelem emléke előtt fejet hajtunk, egyben hitet teszünk a magyar szabadság soha el nem évülő ügye mellett.
Több mint száz évvel Trianon után, „még mindig százezrek álmodnak, imádkoznak magyarul a Felvidéken, és tanítják gyermekeiket a magyar szóra.” Ez az a kurucos dac, amely szembe megy az idők sodrával. Kényelmesebb lenne a beolvadás, viszont nekünk a magyar szó megmaradást jelent. Álmunk csak annyi, hogy békében élhessünk és érvényesülhessünk magyarként a szülőföldünkön.
Szilárd meggyőződésünk, hogy Közép-Európa népeinek sorsa közös. „A magyar a szlováknak barátja kell legyen, nem ellensége.” Közös hőseink között ott van Rákóczi is. A jelenben közös célokra és sikerekre van szükségünk. Felvidéki közösségünk létérdeke a közép-európai együttműködés. Nem engedhetjük meg, hogy bárki egymás ellen fordítsa a régió népeit. Az együttműködésben, közös sikerekben, de leginkább a békében vagyunk érdekeltek. Akár Ukrajnáról, akár a magyar–szlovák kapcsolatokról van szó.
A felvidéki magyar közösség az elmúlt években gyengének mutatta magát, mert egymást akartuk legyőzni, így nem állt módunkban a pozsonyi törvényhozásban közösségünk erejét felmutatni. Idén ősszel sorsdöntő próbatétel vár ránk. Él a remény, mert a tavalyi kerületi és önkormányzati választások óta a Szövetség ott van a politika főutcáján. A szlovák pártok partnerséget keresnek vele. Mindenki biztos lehet benne, hogy a Szövetségre leadott szavazat nem fog elveszni.
A magyar emberek megoldásokat várnak a mindennapi gondjaikra, nem veszekedős kormányt. A bőrünkön érezzük, az elmúlt három év, a saját magát elgáncsoló koalíciós kormányzás kiszolgáltatott helyzetbe juttatta régióinkat, mivel magyar képviselet híján az megfeledkezett rólunk. 2020-ban még sorainkat osztották meg a viták. Azoknak, akik a változást ígérgetőkben bíztak, rá kellett ébredniük, hogy csak magunkra számíthatunk.
A Szövetség a béke, biztonság és állandóság letéteményese, egyedüli biztosíték arra, hogy a magyarok lakta régiók végre kellő figyelmet és megbecsülést kapjanak a pozsonyi kormánytól és a káčeri békétlenség váltóját átirányítsuk. Tanuljunk a múlt hibáiból, nyerjük meg a jelent, hogy legyen jövőnk – fejezte be az elnök beszédét. – „Előre Felvidék, előre magyarok! Mindig csak előre!”
Ezután egyperces néma csenddel adóztunk Kázmér István emléke előtt, mely idő alatt Nagy Csaba tárogatója búsongott. Nemrég hunyt el a borsi kastély lelke, mindenese, aki a nehéz időkben évtizedeken át helyt állt.
Ezt követte a Zólyomból „idemenekült” szobor koszorúzása. A műsort Diószegi László rendezte.
Az ünnepségen jelen volt dr. Balogh Csaba pozsonyi nagykövet és dr. Hetey Ágota kassai főkonzul. Közben a zarándokvonat utasai fokozatosan megtekintették a kastély kiállítását. A különvonat 17 órakor Borsiból indult vissza. Mi többiek is gazdagodva indultunk hazafelé.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
