Emlékezés az áldozatokra

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákon átfogó, tematikus műsorfolyammal idézik fel a 20. századi diktatúrák magyar áldozatainak történetét. A filmválogatás mellett személyes visszaemlékezéseken és történelmi elemzéseken át a dramatizált sorozatokig számos műsor segíti az emlékezést és a történelmi tudat elmélyítését.

Duna teljes napi műsorstruktúrájába beemeli az emléknap témáját. A Család-barát és a Családi kör magazinműsorok, valamint az Agytorna című vetélkedő is reflektál a korszak történelmi vonatkozásaira. 12:50-től a Szabadság tér ’56 – Szilánkok a forradalomból című műsorban Börzsöny Ferenc, a Magyar Rádió Kazinczy-díjas főbemondója idézi fel emlékeit az 1956-os forradalomról. Az esti sávban 20:40-kor a Mindennapi is a kommunizmus áldozataira emlékezik, majd ismét a Szabadság tér ’56 jelentkezik, ezúttal Dénes János volt országgyűlési képviselő visszaemlékezéseivel. A nap zárásaként 23 órakor az Agapé című műsor kerekasztal-beszélgetése vizsgálja, miként él tovább a diktatúra emlékezete a családokban, milyen szerepet játszott az egyház ellehetetlenítése a hatalomgyakorlásban, és mennyiben akadályozza a múlt feldolgozását a szégyen vagy az elhallgatás. Vágvölgyi Gergely vendégei között Navratil Andrea népdalénekes, Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, Reisz Pál ferences szerzetes és Soós Viktor Attila történész osztják meg gondolataikat.

Duna World csatorna műsorkínálata elsősorban a Gulág és a Gupvi rendszerére fókuszál. 7:40-kor megemlékező összeállítás látható A kommunizmus és a Gulág áldozatainak emlékére címmel, majd 9:05-kor a Magyar krónika – Gulág, Gupvi első része mutatja be a Szovjetunióba hurcolt magyarok történetét. 9:35-től az M5 História – A kommunizmus öröksége című adása történelmi elemzést kínál a rendszer társadalmi hatásairól. 21:35-kor az Elveszett idők című, a közmédia saját gyártású sorozatának egyik kapcsolódó epizódja látható, majd 23:15-kor az M5 História – ’56/70 – A kommunizmus bűnei című epizódja a diktatúra megtorlásait tárja fel.

Az M5 kulturális csatorna egész napos tematikus blokkal készül. 9:05-kor az Elveszett idők első része indítja a sort, majd 10:25-kor A kommunizmus és Kovács Béla emlékezete című összeállítás látható. 14 órakor portréműsor mutatja be Menczer Gusztáv atléta és medikus életútját, aki 1945 és 1953 között politikai rab volt a Gulágon, majd 1989-ben alapítója és haláláig elnöke lett a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének. 14:55-kor a Nők a Gulágon című rövidfilm a női sorsokra irányítja a figyelmet, 15 órakor az Elveszett idők harmadik része folytatja a múltidézést, ezt követően pedig a Kényszermunkatáborok Magyarországon című műsor vizsgálja a hazai internálótáborok rendszerét. 17:20-kor a Levél a távolból című összeállítás Majdán Ferencné 3 év 3 órában című, a málenkij robotról szóló kötetéből közöl részletet, 17:55-kor pedig a Mi magunk sorozat Gulág – gupvi – a szovjet kényszermunka-táborok világa című epizódja látható. 20 órakor az Ez itt a kérdés tematikus adása, 21 órakor a Rejtélyes XX. század várja a nézőket.

Az M2 Petőfi TV esti élő műsora, az Esti Kornél is az emléknap szellemiségéhez igazodik, a fiatalabb generációk számára is értelmezhető módon közelítve a diktatúra történetéhez és örökségéhez.

Hírdetés

Kossuth Rádió már február 23-tól megkezdte a tematikus műsorfolyamot. Az emléknapon, február 25-én a Hajnal-táj és a Jó reggelt, Magyarország! adása indítja a napot, majd a Délelőtt az otthon őrzött emlékek – levelek, naplók, fényképek – történeti feltárásának lehetőségeit járja körül, levéltári szakértő bevonásával. A Hely a fővárosi Ménesi útra látogat, a Somlay-villa történetét bemutatva, ahol a Kossuth-díjas színész, Somlay Artúr élt, és amely a Rákosi-diktatúra tragikus következményeinek egyik megrendítő példája. A Vendég a háznál a Nemzeti Emlékezet Bizottságának oktatási programját mutatja be, amely a 60-as évekbeli vallásüldözést teszi átélhetővé a diákok számára. A délutáni Rádiószínházban Darvas Iván Lábjegyzetek című műve hallható, a Kalendárium az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkáját és a Terror Háza kapcsolódó programjait ismerteti. A Jó napot, Magyarország! a hallgatókat kérdezi arról, miként lehet a Z-generációnak érthetően átadni a diktatúra tapasztalatait és a „csengőfrász” jelentését. Este a Nagyok című műsorban Zinner Tibor történész szólal meg, a Vers napról napra Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményéből közöl részletet, az Egyszer volt… vendége Kerényi Lajos atya lesz, majd a késő esti Rádiószínház Lőrincz György Besúgó voltam, szívem című darabjával jelentkezik. A nap folyamán többször megszólalnak a zalaegerszegi Mindszentyneumba látogató diákok is, rövid reflexióikkal kapcsolódva az emléknap szelleméhez.

Bartók Rádió is csatlakozik az emléknapi műsorfolyamhoz. Február 25-én a Muzsikáló reggeldélelőtt és délután adásaiban rövid összeállításokat hallhatnak, amelyekben neves muzsikusok és legendás rádiósok idézik fel személyes emlékeiket a diktatúra éveiből.

Nemzeti Sportrádió az emléknapi műsorfolyam részeként a Sportreggel és a Hazafutás adásaiban példázza a diktatúra sportéletre gyakorolt hatását. Felidézik azt az 1958. június 17-i, svédországi világbajnoki mérkőzést is, amelyen a magyar válogatott 2:1-re kikapott Walestől – egy nappal Nagy Imre kivégzése után, amikor a nemzeti tragédia árnyéka a pályán is érezhető volt. Megemlékeznek Szűcs Sándor kivégzett válogatott labdarúgóról, Grosics Gyula meghurcoltatásáról, valamint az 1984-es, politikai okból bojkottált nyári olimpia következményeiről is.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja – tematikus műsorok február 25-én a közmédia csatornáin.

MTVA/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »