Emilia Granzotto: Sienai Szent Katalin

Emilia Granzotto: Sienai Szent Katalin

Sienai Szent Katalin (1347–1380) misztikus szent, akit VI. Pál pápa 1970. október 4-én egyháztanítóvá nyilvánított. A könyv szerzője, Emilia Granzotto Bolognában született, ahol modern irodalomból szerzett diplomát. Hosszú pályafutása során olyan híres politikusokkal készített interjút, mint Eisenhower, Churcill, Molotov. Nyugdíjba vonulása után kezdett el vallásos témájú könyveket írni.

Emilia Granzotto Sienai Szent Katalinról írt monográfiája 1995-ben jelent meg először olaszul. Most az Agapé Kiadó Szabó Miklós fordításában magyar nyelven is hozzáférhetővé tette.

A szerző kiemeli: Katalin rövid, de rendkívül intenzív élete az állandó, megújuló, felemelő vágyakozásról szólt, hogy mindig és mindenben megfeleljen Isten akaratának. Ezért mondott le minden földi jóról, öltötte magára a bűnbánat fekete ruháját, és tette magát „Isten szolgáinak szolgálójává”, ahogyan ő fogalmazott. Szinte írástudatlan lányból a világ nagyjainak beszélgetőpartnerévé vált. Bátorította, de ha kellett, bírálta is őket. Pápák, királyok, hercegek, grófok, katonai vezetők hallgatták tanításait. Ő pedig hangoztatta: „Nem én beszélek. Ő az, aki ezeket mondja rajtam keresztül.” Vőlegényére gondolt, az „édes, szeretett Jézusra”. Kortársai érzékelték Katalin kivételes voltát. Halálát a nép így kommentálta: „Meghalt a szent”, megelőzve ezzel hivatalos szentté avatását.

Alig néhány évvel a halála után Capuai Rajmund, gyóntatója és barátja megírta életrajzát. Katalin tiszteletét a tanítványok fáradhatatlan munkája terjesztette és tartotta életben Itáliában és határain túl. Templomokban és domonkos rendházakban nagy közönség előtt adták elő Katalin életének történeteit.

A szintén sienai születésű II. Pius pápa 1461. június 29-én szentté avatta. Csaknem ötszáz évvel később, 1939 júniusában, a második világháború küszöbén XII. Piusz pápa Assisi Szent Ferenccel együtt Olaszország társvédőszentjévé választotta.

Emilia Granzotto könyvében támaszkodik Katalin leveleire, a Dialógus című, világszerte ismert lelkiségi könyvére, és a már említett Rajmund testvér legendájára.

így városa egyik legnagyobb bűnösét, a hírhedten istenkáromló Andrea di Naddinót halála pillanatában megtérítette. Egy egész éjszakán át imádkozott és könyörgött jegyeséhez, Jézushoz, hogy a haldokló bűnös felé ne az isteni igazságosságot alkalmazza, amely örökre elítélné, hanem az irgalmasságot, amiért ő maga jött a földre, hogy megfeszítve megváltson minden bűnös embert. Katalin imája annyira meggyőző volt, hogy Jézus személyesen látogatta meg a halálosan beteg bűnöst, hogy megnyugtassa lelkét és lelkiismeretét.

Rajmund beszámolója szerint Jézus megígérte a hozzá imádkozó Katalinnak: „Íme, megadom lelkednek a fényt, amellyel megláthatod a környezetedben lévő lelkek szépségét vagy romlottságát… Sőt nemcsak a jelenlevőket fogod látni, hanem azokat is, akiknek üdvösségéért aggódsz vagy imádkozol, akár ismered őket, akár nem.”

Részletesen elemzi a kötet szerzője Katalin leveleit, melyeket „szigorú, erőteljes, mindenekelőtt határozott nyelvezet jellemez…” Férfiasnak, sőt bátornak minősíthetnénk. A levelek stílusa ellentétben áll Katalin jellemével, aki szerény és kedves ember, írásaiban mégis néha tekintélyelvűvé válik. Sokszor használja az „akarom” szót, még a pápához, császárhoz vagy más fontos főpásztorhoz intézett leveleiben is. Katalin azonban megmagyarázta tanítványainak és a nyilvánosságnak is ennek a lendületnek, az „akarom”-oknak a titkát:

Hírdetés

Katalin azonban nemcsak illusztris személyeknek, hanem viszálykodó papoknak, foglyoknak, sőt egy perugiai prostituáltnak is küldött üzenetet. Utóbbiban így fogalmaz: „Úgy tűnik, úgy teszel, mint a disznó, amely a sárban hempereg, ugyanígy forogsz te a tisztátalanság sarában.”

Nem mond le azonban az optimizmusról, hitének egyik alapkövéről. Sürgeti a nőt megtérésre és megígéri: „Mint a vérén visszavásárolt leány és szolgáló, be fogsz lépni Isten Fiacskájának sebeibe, ahol a kimondhatatlan szeretet akkora tüzét fogod találni, mely elégeti és megemészti minden bűnödet és nyomorúságodat… Nem fog kitérni előled a te édes Istened.”

Emilia Granzotto Katalin Dialógus című lelkiségi könyvét tanulmányozva kifejti: Katalin az alázatosság mellett a szegénység szeretetét is kiemeli, mint Krisztus követésének vágyát, aki szegényen és alázatosan jött a földre, sőt mindentől megfosztva ment a keresztre. Saját szavaival, melyeket Isten sugallt neki, így fogalmaz: „Ha pedig azt akarjátok látni, hogy megalázottan és nagy szegénységben van, nézzétek meg az emberré lett Istent, a ti emberségetek alantas ruhájába öltözve… Nyomorúságában nagy gazdagságot ad nektek: szolgai alakjában megszabadít az ördög szolgaságától.”

„Városának falai pedig erősek, mert alapja nem földre épült, nem homokra, amit minden kis szél elfúj, hanem élő kőre. Belül világosság van sötétség nélkül, tűz van hideg nélkül, mert ennek a királynőnek az anyja az isteni szeretet mélysége.”

A könyv írója rámutat: Katalin műveinek értelmezői kiemelik írásaiban „egy nagy érzékenységű nő lelkes, sőt szenvedélyes hangnemét, aki ugyanakkor minden szerelmi lángját Isten, a legfőbb és egyetlen szerethető Jó felé fordítja”. Ez a buzgó odaadás áthatja a Dialógus minden oldalát, legyen szó a gyakorlandó erényekről, a földi élet szeretet szerinti megéléséről, vagy a test halála utáni lelki boldogságról.

Emilia Granzotto kifejti: Katalin világosan látta, hogy a bűn mennyire elterjedt a világban, tanítása mégsem pesszimista hangvételű.

Katalin szerint azoknak a szeretete, akik hozzá hasonlóan az emberiség javát szolgálják, az imádság, a jó cselekedetek, az igazságos életmód és a veszélyben lévő lelkekért, Istenhez intézett szüntelen könyörgések révén, sokak üdvösségét segíthetik elő. Ezt maga az isteni Hang is világosan megfogalmazza a Dialógusban: „Mondom nektek, drága gyermekeim, imádkozzatok ezekért a bűnösökért: könnyeket és verítéket kérek számukra, hogy irgalmat nyerjenek Tőlem.”

Emilia Granzotto: Sienai Szent Katalin
Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft., 2024

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Fotó: Jezsuitakiado.hu


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »