Emiatt került rács mögé Lajcsi

Emiatt került rács mögé Lajcsi

Előkerült az E.ON által kiadott jegyzőkönyv, amely alapján Lagzi Lajcsinak börtönbe kellett vonulnia.

Az E.ON szolgáltató 3,3 millió forintos kárt állapított meg négy fogyasztási helyen – derül ki az Átlátszó birtokába jutott jegyzőkönyvből. „Nehezen elképzelhető, hogy a jó körülmények között élő trombitaművész rászorult volna arra, hogy megkárosítsa a közműszolgáltatókat” – fejtegeti a portál.

Harmincmilliós kár

Hírdetés

Korábban írtunk arról, hogy a Budapest Környéki Törvényszék szeptember 24-én rendelte el Lagzi Lajcsi és két társa (közöttük a zenész felesége) előzetes letartóztatását, majd fellebbezésük nyomán október 2-án a Budapest Környéki Törvényszék megszüntette az asszony elleni kényszerintézkedést, és elrendelte a szabadlábra helyezését. A határidő lejárta után Galambos és társa ügyében további három hónappal hosszabbították meg a kényszerintézkedést.

A Budaörsi Járási Ügyészség korábbi közleménye szerint Galambosék harmincmilliós kárt okozhattak azzal, hogy egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték a vizet, a gázt és az áramot. A lopást a szabálytalan bekötések tették lehetővé, miközben a szabályosan felszerelt fogyasztásmérők óraállásai alapján folyamatosan minimális összegű díjakat fizettek a lopást leplezendő.

Tavaly októberben az áramszolgáltató ellenőrei mégis megjelentek a tatai apartmanparkban. A bűnügy két gyanúsítottja attól tartva, hogy az ellenőrök észreveszik az illegális bekötést, és jelentést tesznek, több százezer forint készpénzt adtak az ellenőröknek, akik azt elfogadták. Cserébe a valóságtól eltérő, a gyanúsítottak által kívánt állapotnak megfelelő tartalommal vették fel az ellenőrzésről készült jegyzőkönyvet. Az ügyészség szerint ugyanígy jártak el a mocsai lakóház ellenőrzése során is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »