Emelkednek a kgfb-díjak, itt a károkozói pótdíj: a tavalyinál kevesebben váltanak kötelezőt

A tavalyi 160 ezernél kevesebb, de a várt 100 ezernél 20 ezerrel több autós válthat kötelező biztosítást az idei kampányban a díjak emelkedése és az MKB Biztosító piaci kivonulása miatt – írta pénteki számában a Világgazdaság.

A lapnak nyilatkozva Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke elmondta, hogy az idén év közben 25-30 százalékkal emelték a biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjait.

A cikk szerint azonban az idei év végén már a tavalyinál mintegy 40 ezerrel kevesebben váltanak, mivel egyre kevesebb autósnak esik az év első napjára a biztosítási fordulója, továbbá március óta jogszabály tiltja, hogy a biztosítók az új ügyfeleknek nagyobb kedvezményt adjanak, mint a régieknek.

Hírdetés

A Világgazdaság beszámolt arról is, hogy az alkuszok tapasztalatai szerint lanyhul a verseny a kgfb-piacon: a tavalyi 15-ről ugyanis 12-re csökkent a biztosítók száma.

A lap szerint kellemetlen meglepetést okozhat az autósoknak, hogy a biztosítók bevezették a károkozói pótdíjat, amelynek mértéke 15-300 százalék között változhat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »