Az elmúlt évtizedek gyakorlati tapasztalataiból kiindulva, joggal tartottam attól, hogy a Fradi pozsonyi vendégjátéka magával hoz egy olyan atrocitást a magyar szurkolók ellen, amely beleillik abba a szlovák stratégiába, amelynek célja, hogy ciklikus időközönként példát statuáljon, és dölyfös módon üzenjen a felvidéki magyaroknak, de Kismagyarországnak is, hogy Szlovákia igenis uralkodni akar rajtunk. Hála Istennek, tévedtem. Tökéletesre sikeredett az a szerdai pozsonyi este. Megvertük a Slovant, elhallgattattuk a szurkolóikat és a magyarokat sem érte semmilyen bántódás Pozsonyban.
Valami megtörni látszik az elmúlt időszakban és ez nem véletlenül történik így. Egy erős nemzeti kormány 12 éve teszi a dolgát, hatalmas támogatottsággal legitimálva a politikáját, amelynek alapja a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Magyarország különutas politikája – a kialakult válsághelyzetek ellenére is – fokozatosan beérik, és egyre többen látják, hogy ez a helyes út egy megmaradni és gyarapodni akaró nemzet esetében.
Egy erős Magyarország, amely a politikában, a kultúrában, a sportban, a gazdaságban számos látványos és sikeres eredményt ér el, eléri azt is, hogy jobban tiszteljék még a legádázabb ellenségei is.
Ez történik most, és ez történik a fekete játékosokkal teletűzdelt, orosz-oszét edző által vezetett Ferencváros pozsonyi győzelmével is, mert a Fradi, mint egyesület, örökké magyar marad, tehát ez egy valós és egyben szimbolikus összmagyar győzelem volt.
A folyamat pedig úgy folytatódik, hogy a tisztelet és a megbecsülés után elkezdik mások is követni az erős útját, odaállnak mögéje, mert az erős mindig kivívja magának ezt a helyzetet. Márpedig ez a folyamat így fog folytatódni, és ha mi itt, a Felvidéken, vagy ha úgy tetszik Dél-Szlovákiában, mint az egységes magyar nemzet része tevékenyen bekapcsolódunk ebbe a munkába, akkor mi is erőt fogunk sugározni, és tiszteletet kivívni a saját szülőföldünkön.
Na de ehhez egységes és erős elhatározás kell. Ehhez komoly munka kell és nem ezer irányba széthúzó, a népe előtt egymással hadakozó politikai és kulturális elit taszító magatartása. Ha ezt nem veszik tudomásul a majd félmillió felvidéki magyar sorsát irányítók és képtelenek rátenni arra a felszállópályára ezt a közösséget, amelynek amúgy a NER minden anyagi segítséget megadott az elmúlt évtizedben ahhoz, hogy ez megtörténjen, akkor ez nem tehetetlenség lesz, hanem nemzetárulás, ami halálos bűn!
Orbán Viktor nem szereti a gyengéket, már az olyan gyengéket, akik saját tohonyaságuk, szerencsétlenkedéseik miatt gyengék, pedig a Jóisten ellátta őket mindennel, aminek a használatával erősek is lehetnének. Nekünk a Felvidéken a sajátjaink gyengítették a lelkierőnket, akkor, amikor Hidat építettek a pokolba, ezért van mit csinálnunk, hogy újra összeszedjük a sok csalódott és elpártolt magyart magunk mellé. Igen, ez nagy munka, de ha nem kezdünk bele, minden nappal több hónapot veszítünk el a történelem szédítő időspiráljában.
A sikertelenségi történelmi folyamat megtörni látszik az elmúlt években és ez nem véletlen, ez egy tudatos tevékenység eredménye, amelyet eszes és szívós munkával lehetett csak elérni és folytatni is csak így lehet.
Emeljük fel mi is a fejünket itt, a Felvidéken, mutassunk erőt! Persze ehhez elhatározás, közös munka, elköteleződés és tartás kell. Ez utóbbi nélkülözhetetlen eleme az egyenes gerinc, mert ezt a munkát hajlott háttal, hajbókoló és leszegett fejjel nem lehet végezni.
A Fradi szerda este megrázta magát Pozsonyban és erőt mutatva sikeres lett.
Rajtunk a sor, a Felvidéken.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
