Viccnek indult, de nagy üzlet lett az embersétáltatás. Már készül hozzá az okostelefonos alkalmazás, és hamarosan globális vállalkozás lehet. Nem azért teszi, mert idegenvezető. És nem is azért, mert idősápoló. Hanem azért, mert Amerikában – ott is az egyik legautósabb városban, Los Angelesben – fizetőképes kereslet mutatkozott arra, hogy felnőtteket sétáltasson. Chuck McCarthy eredetileg azt tervezte, hogy kutyákat sétáltat, de nem volt kedve a kutyapiszokkal bíbelődni, és eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha inkább embereket sétáltatna?
Ez viccnek tűnt, de az első hirdetések nyomán kiderült, hogy valóban szükség van erre a szolgáltatásra. A mostanában kétéves vállalkozáshoz már 35 sétáltató csatlakozott. Az üzlet közel áll ahhoz, hogy megalapozza Chuck megélhetését, amire szüksége is lenne, mert ő egyike annak a rengeteg színésznek, akik Hollywood közelében szerepekre várnak, de többnyire hiába. Chuck még nagy, bozontos szakállat is növesztett, abban a reményben, hogy hajléktalanszerepeket kap, de egyelőre inkább a sétáltatás a biztos. Már előkészületben van a kisvállalkozás okostelefonos alkalmazása, és kovácsolódnak a nagyratörő tervek az üzlet kiterjesztéséről egész Kaliforniára, sőt talán az egész világra.
A társadalmi háttér kétségkívül az emberek elmagányosodása, bár Chuck árnyalja a képet. Ügyfelei között sokan vannak, akiknek családjuk és sok barátjuk van, csak éppen nincsenek egymás közelében, vagy a manapság gyakori szabálytalan foglalkoztatás miatt nem esik egybe a szabadidejük. Akadnak olyan megrendelők is, akiknek az egészségi állapotuk miatt van szükségük kísérőre. Meg persze olyanok is, akik valóban magányosak, de röstellnék, ha egyedül bóklásznának az utcán vagy a parkban. A szolgáltatás eleinte mérföldenként 7 dollárba került, de mivel nem mindenki egyforma sebességgel gyalogol, ma már félóránként 15 dolláros egységáron dolgozik az embersétáltató (people walker) csapat. A dologban persze nem csupán a testgyakorlás fontos. „Olyasmi ez, mintha valaki gyónni menne vagy felkeresne egy kocsmát, egy terapeutát vagy egy fodrászt” – mondta a vállalkozó az AFP hírügynökség riporterének. Ő mint sétáltató ráadásul sokkal kedvesebb a kuncsaftokhoz, mint a személyi edzők a konditermekben – ecsetelte vállalkozása további előnyeit egy helyi blognak.
A sétálás egyetemen is tanulmányozható. A promenadológia (angolul strollology) atyjának a 2003-ban elhunyt Lucius Burckhardt svájci szociológust és közgazdászt tartják. Az élhetőbb, autómentesebb városokért folyó harc jegyében ő vezette be ezt a tudományágat az 1980-as években a kasseli művészeti főiskolán. Ott most Martin Schmitz professzor vezeti a kurzusokat, amelyekhez szórakoztató performanszok is tartoznak. Megesett például, hogy a főiskolai gyalogosok parkolójegyet váltottak, majd székkel, asztalokkal letelepedtek piknikezni az üres helyre. Burckhardt nevezetes happeningjei közé tartozott, hogy 1993-ban ő és tanítványai zebracsíkos szőnyeget ragadtak, és a mobil gyalogátkelőhelyet kedvük szerint terítették le ott, ahol át szerettek volna menni a túloldalra. Ugyanabban az évben egy csapatnyi gyalogló egyszerű szélvédővel és visszapillantó tükörrel vonult végig az autótlanított utcákon. Bár a promenadológiai események leginkább kortárs művészeti kiállítások részei voltak, a demonstratív akcióknak más hátterük is van. Schmitz építész és várostervező, szakterülete pedig főképp annak vizsgálata, hogyan hat az emberekre a város és a közlekedés. Kollégája, Bertram Weisshaar (szintén Burckhardt tanítványa) Lipcsében hivatásos sétáló. Várostervezők megbízásából gyalogolja végig az átalakítás előtt álló negyedeket. Feladata, hogy idejében szóljon, mit nem szabad elrontani, nehogy a lakosság utólag tiltakozzon a környék elrondítása miatt.
A cikk eredetileg a HVG 2018/26. számában jelent meg.
The post Embersétáltatás – igen, valóban megértünk a kipusztulásra! appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
