Emberöltőnyi szolgálat – jubileumát ünnepelte a Pázmaneum Dunaszerdahelyen

Emberöltőnyi szolgálat – jubileumát ünnepelte a Pázmaneum Dunaszerdahelyen

Felvidék, 2025. október 5., vasárnap – Szent Őrzőangyalok ünnepén, október 2-án, hálaadó szentmisével a Nagyboldogasszony- és Szent György-plébániatemplomban, majd ünnepi fogadással a Stephaneumban emlékezett meg fennállásának 20. évfordulójáról a Pázmaneum Polgári Társulás.

Tóth László főosztályvezető Magyarország kormánya nevében köszöntötte az egybegyűlteket, és Nacsa Lőrinc államtitkár üzenetét tolmácsolta. Köszönetet mondott a Pázmaneum két évtizedes, értékalapú szolgálatáért: „Azokon az értékeknek a talaján állva, amiben mi is hiszünk – az alapvető emberi értékek védelme, a keresztény hit védelme, a nemzeti identitás ápolása – szolgálják immár 20 éve a dunaszerdahelyi magyar közösséget.” Az államtitkári üzenet az idő mércéjére utalva fogalmazott:”Húsz esztendő szükséges és elégséges ahhoz, hogy egy hivatástudat meggyökerezzen…

Tóth László főosztályvezető ezt követően a dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár és Nacsa Lőrinc államtitkár által is jegyzett elismerést adott át a társulásnak, amely szerint: „A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága elismerésben részesíti a Pázmaneum Polgári Társulást az elmúlt húsz év során a szlovákiai magyarság körében kitartóan és elhivatottan végzett, egyházi és nemzetpolitikai szempontból kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért, különös tekintettel a magyar kultúra megőrzését és gazdagítását szolgáló munkásságára, valamint a komáromi imanap méltó megszervezésében vállalt meghatározó szerepére. Karaffa Attila záró gondolataiban a kezdetekhez tért vissza: a bakai plébánia üléstermében írt első jegyzőkönyvhöz és a korai tervekre épülő kitartó munkára. Felidézte a zarándoklatokat, imanapokat, kiadványokat, s jelezte: a társulás továbbra is felelősen kíván megszólalni a felvidéki magyar katolikus közösséget érintő ügyekben. Az ünnepi est a Pázmaneum küldetésének megerősítésével zárult: „A Pázmaneum története nem csupán egy szervezet története, hanem sok száz felvidéki magyaré, akik hitükhöz, kultúrájukhoz és magyarságukhoz hűek maradtak. Bízunk benne, hogy a húsz év alatt a társulás egy csendes, mégis szilárd bástyája lett a felvidéki magyar közéletnek… Mert a Pázmaneum nem pusztán társulás – a hitből fakadó szolgálat öröksége. És ez az örökség tovább él.”

Hírdetés

Kiadó: Pázmaneum Polgári Társulás

MTI

Borítókép: kdnp.hu

The post Emberöltőnyi szolgálat – jubileumát ünnepelte a Pázmaneum Dunaszerdahelyen appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »