Emlékezetpedagógiai foglalkozást tartottak az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban a Carl Lutz Alapítvány közreműködésével. A rendhagyó óra középpontjában a vészkorszak embermentő akciói álltak. Kiemelt figyelmet kapott Carl Lutz svájci alkonzul munkássága, aki a legsikeresebb védlevél-akciót vezette.
A program kezdetén Kürti Zoltán iskolaigazgató köszöntötte a megjelenteket. Bevezetőjében hangsúlyozta: még a történelem legsötétebb korszakaiban is létezett egyéni választási lehetőség, jóllehet a 20. századi totalitárius diktatúrákkal szembeni ellenállás kivételes bátorságot követelt.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy voltak, akik rendíthetetlen humanizmusból, mások mély hitükből fakadóan nyújtottak segítő kezet veszélyben lévő embertársaiknak. Példaként említette Raoul Wallenberget, Giorgio Perlascát, Carl Lutzot és Angelo Rottát, valamint honfitársaink közül Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt és Salkaházi Sárát, a Szociális Testvérek Társasága vértanú szerzetesnővérét.
Patkó András, a Carl Lutz Alapítvány önkéntese előadásában ismertette azt a folyamatot, amely a jogfosztó törvényektől a magyarországi zsidóság deportálásáig vezetett. Bemutatta, hogyan eszközölt ki a svájci követség előbb 7 ezer kiutazási engedélyt, majd hogyan bocsátott ki több 10 ezer védlevelet az üldözötteknek.
A diákok Carl Lutz tevékenységén keresztül bepillantást nyerhettek a Budapesten, a Vadász utca 29. szám alatt működő Üvegház munkájába is, ahol 1944 júliusától a követség Idegenérdek-képviseletének Kivándorlási Osztálya működött.
Az előadás után a diákok és kísérőik a kihelyezett tablókat böngészve összegezték a hallottakat. A vizuális áttekintés jó alapot adott a beszélgetéshez, a felmerülő kérdéseikre pedig közvetlenül az előadótól kaptak választ.
A diplomaták alkotta embermentő hálózat legelszántabb tagjai közé tartozott Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius és helyettese, Gennaro Verolino. Noha Verolino érsek már nem érhette meg az utókor hivatalos elismerését, a túlélők személyes tanúságtételei alapján a Jad Vasem a Világ Igaza kitüntetést ítélte oda neki.
Forrás és fotó: Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


