Emberi tragédiák: Felcserélt otthonok kiállítás Gútán

Emberi tragédiák: Felcserélt otthonok kiállítás Gútán

Gútára, a tájházba érkezett a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának kiállítása, amely a Felcserélt otthonok címet viseli. A kiállítás megnyitóját 2023. november 23-án tartották. A kiállítás így egy olyan helyen látogatható, amely szorosan összefügg annak témájával, hiszen a Kondé családot a II. világháború után telepítették ki Magyarországra, hogy oda egy magyarországi szlovák család költözhessen be.

A megnyitón Németh Iveta, a Magyar Asszonyok Ligájának elnöke köszöntötte az érdeklődőket, majd Kárpáty Ernő alpolgármester mutatta be az egybegyűlteknek az est vendégét, a Gútáról származó Szabó Györgyöt, aki 1979-ben tagja volt a magyar foci válogatottnak és elmesélte, hogy családját szintén érintette a kitelepítés.

Hírdetés

Peczár Károly az est kurátoraként arról beszélt, hogy a kiállítást eredetileg állandó tárlatként állítottak össze a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, Gútára pedig vándorkiállításként érkezett Szencről, innét pedig egy hónap múlva viszik tovább, addig látogatható.

A tárlat képei és a megnyitón levetített film a deportálások történetét mutatja be, Csehországba telepített, Magyarországra került és Szlovákiába költözött tanúkat is megszólaltattak a film készítői, megrázó történeteket ismerhettek meg az érdeklődők.

A második világháború utáni események, a kényszerített népmozgások – hiszen nagyon ritkán távoztak önként az emberek a saját házukból – sok család életét változtatták meg, ezzel a falvak és városok közösségeit is megbontották. A tárlat képeiből, dokumentumaiból, történeteiből a XX. századi magyar és közép-európai történelem legnagyobb és legembertelenebb eseményei olvashatók ki.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »