Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltûnt két lány után nyomozó hatóságok egy férfinél

Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltûnt két lány után nyomozó hatóságok egy férfinél

Két, azonos körülmények között eltűnt caracali fiatal lány ügyében nyomoz a rendőrség. A hatóságok egy férfit hallgatnak ki, akinek udvarán egy hordóban feltehetőleg emberi maradványokat találtak.

Július 24-én egy Dobrosloveni községbeli asszony értesítette a rendőrséget, hogy 15 éves lánya bement Caracalra, és azóta nem került haza.

Georgian Drăgan, az Országos Rendőr-főfelügyelőség szóvivője pénteken közölte, hogy a rendőrség gyilkosságot gyanít, és hogy kihallgat egy férfit, akinél a házkutatás során emberi eredetinek tűnő maradványokat találtak.

A szóvivő elmondása szerint a 15 éves lány az 112-es számon kért segítséget, közölve, hogy egy férfi tartja fogva. A hatóságok megpróbálták bemérni a hívás alapján a lány tartózkodási helyét, három lakást is felkutattak, de sem a lányt, sem gyanús nyomokat nem találtak. Ezt követően egy különleges beavatkozásokkal megbízott alakulat kezdett kutatni a lány után, amelyet péntek reggel egy férfi házához vezettek a nyomok. A ház udvarán egy hordóban olyan maradványokra bukkantak, amelyek emberi eredetűnek tűnnek, valamint ékszerekre, amelyek valószínűleg az eltűnt lány tulajdonát képezték.

A rendőrség feltételezi, hogy a hordóban egy másik, két hónappal ezelőtt hasonló körülmények között eltűnt fiatal lány maradványait is megtalálják.

Hírdetés

Mindkét lány Caracal közeli községben élt, és eltűnése napján Caracalból stoppolt hazafele. A gyanú szerint mindkét lányt ugyanaz a férfi vette fel autójába.

A férfi háza téglakerítéssel védett, udvarán vízzel töltött gödröket találtak a rendőrök. Több kutyát is tartott az udvarán, és a 15 éves eltűnt lány jelezte a segélyhíváskor, hogy egy olyan udvaron van, ahol sok a kutya.

Az ügy kapcsán Nicolae Moga belügyminiszter jelentést kért a rendőrség vezetőségétől, mert felmerül a gyanú, hogy a hatóságok túlságosan későn kezdtek nyomozásba.

A belügyi tárca közleménye szerint mielőbb tisztázni kell, hogy az illetékesek megfelelően reagáltak-e az 112-es számra érkezett segélyhívásra.

Az országos rendőrség kriminalisztikai intézete szakembereket küldött a caracali nyomozók támogatására – tájékoztat a minisztérium. (agerpres)

Nyitókép: mediafax.ro


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »