Együttélés az elmebetegekkel.
Amatőr elmegyógyászok tömegei állítottak fel szomorúbbnál szomorúbb diagnózisokat Tóta W. Árpád betegségével kapcsolatban, miután egy újabb tünetét hozta nyilvánosságra önként a HVG nevezetű, egykor szebb napokat is látott kiáltvány hasábjain. Így teszek most én is, de jelzem, ez (még) nem szakvélemény, hanem vélemény.
Az egyébként nem elmekórtani ismeretek propagálására, hanem a magyar nemzet és a magyar államiság megszüntetésére szakosodott periodika szerkesztői láthatólag bizonytalanul mozognak ezen a területen. Ugyanis ahelyett, hogy a főszerkesztő íróasztalának bal felső fiókjában található konyak whisky alatt található szerkesztőségi kelléket, a kényszerzubbonyt ráhúzták volna a mentők megérkezéséig a „szerzőre”, megjelentették a „Ne szülj robotot, te szűz” című írását. Bár ne tették volna…
Abban véleményem szerint mindenkinek igaza van, hogy Tóta egy velejéig gonosz, még a liberális szinthez képest is súlyos elmebeteg. Pedig az komoly teljesítmény. A baj az, hogy ezzel a ténymegállapítással mindenki megelégszik és megnyugodva hazamegy. Sajnos Tóta is, miközben többrendbelileg közterületen tartózkodik, gyerekek kerülnek a közelébe, sőt bármikor újabb „gondolatokat” helyezhet el a magyar közbeszédben, mert annyira el vagyunk tompulva, hogy már bármilyen témában folytatott társalgásba belemegyünk.
Ha például olyasvalakivel élünk együtt, aki egyébként normálisnak látszik, de szerinte a pincénkben egy alien kolónia egzisztál királynőstül, elég ezt a feltevést néhány ezerszer meghallgatnunk ahhoz, hogy ne a szokásos könnyedséggel menjünk le néhány palack borért, és gyanakodva szemléljük a meztelencsigák nyomait. Még nem mondják intenzíven harminc éve se, hogy jó ötlet a nőknek férfiasan viselkedni, a férfiaknak meg nőiesen viselkedni, meg hogy nem két nemi identitás létezik, hanem korlátlan számú, és máris elmeroggyantak tömegei hirdetik fennen a tüneteiket, mint új identitásokat.
És ezzel el is érkeztünk a lényeghez: Véleményem szerint Tóta W. Árpád nem emberi lény. Az ember definíciója ugyanis pusztán a külsőn alapul, a mentális torzulásokat nem veszi figyelembe, tulajdonképpen azt mondja, hogy mindenki emberi lénynek minősül, aki fenotipikusan emberi, azaz úgy általában embernek látszik, függetlenül attól, hogy a mutációk, károsodások, genetikai betegségek milyen módon torzítják el nem látható génállományát.
Külsejük és működésük (viselkedésük) alapján felszínesen embernek tűnő lények jelennek meg, akik viszont nem rendelkeznek az alapvető emberi tulajdonságokkal, és ebből kifolyólag szinte bizonyosan destruktívak is a környezetükre nézve. Nem idegen tőlem az az értelmezés sem, hogy az emberi faj szükségszerűen és rendszeresen kitermel ilyen lényeket, amelyek megfelelő konstellációk esetén elpusztíthatják a saját kultúrájukat, etnikumukat. A XX. század ennek a jelenségnek közeli, mindenki számára példák sorát produkálta.
Nem Tóta felelősségét kívánom felvetni, mert az nincs neki, hiszen nem emberi lény, hanem az általa okozott veszélyre akarom felhíni a figyelmet.
Tóta W. Árpád először is nem értelmes lény. Fogalomhasználata nem írja le az őt körülvevő valóságot, az őt irányító drive-ok nem koherensek, „gondolatképződményei” destruktívak, már rövid távon is önpusztítóak. Emberi érzések szinte egyáltalán nem azonosíthatóak nála, maradéktalanul hiányzik belőle az empátia, a képesség a szeretet felismerésére, adására és elfogadására.
Nem érti a család és a heteroszexualitás fogalmait. Nem kötődik ahhoz a közösséghez, amelynek alapvető erőforrásait használja. Nincs semmiféle identitása a poszthumánon kívül. Rendkívül erős felsőbbrendűségi komplexusa van, amely egyediség érzésével párosul. Csak azért létezhet, mert az európai kultúra rendkívüli módon és igen helytelenül toleráns, „művészetként”, „véleményként” „alapvető emberi jogként” azonosít olyan pszichológiai „hiánybetegségeket”, amelyekben az alapvető emberi attribútumokat, érzelmeket, viszonyokat nélkülözi a személyiség.
Tóta W. Árpádnak omnipotencia érzése van, amelyet a környezetében található emberi kultúra elpusztításán keresztül akar megélni. Elpusztításunk vágyát azzal rejti, hogy azt természetes és szükségszerű folyamatnak állítja be, valamint időn kívül helyezi, hiszen az nem egy eseményként, hanem időben széthúzva, számtalan egyedi eseményként történik majd meg.
Hogy ma Magyarországon egy ilyen ember-idegen létforma korlátok nélkül garázdálkodhasson, hogy a környezetre törő pusztító indulat szabadon manifesztálódhasson, az józan ésszel szinte felfoghatatlan.
Hiszen talán ugyan az alkotmány alapértékeinek közvetlen felszámolására nem buzdít, de javaslatainak, követelésinek közvetlen következményi nyilvánvalóan ebbe az irányba vezetnek.
Hasonlóan fontosak azonban tevékenységének és a hozzá hasonlók tevékenységének pszichológiai hatásai, amit a gyermekekre, fiatalkorúakra és a fiatal felnőttekre tesznek. Tevékenységük ugyanis arra irányul, hogy a normális genetikai állománnyal, ebből következően normális emberi érzelmekkel és értelemmel rendelkező emberekben olyan pszichológiai károkat hozzanak létre, amelyektől azok elvesztik nemi, etnikai, közösségi, családi identitásaikat, valamint emberi kapcsolataik elsorvadnak, és önmegvalósításuk bűvöltében élik le az életüket, egyedül, társ és gyermekek nélkül.
Azt mondják, hogy ne alapítsunk családot, ne legyenek gyerekeink, magányosan és egy idegen világban éljük le és fejezzük be az életünket. Azzal mérgezik a gyermekeinket, hogy végtelen lehetőségek állnak előttük, de semmiképpen ne válasszák a normális emberi élet lehetőségét, mert az az egyetlen rossz választás. Elég volt milliárdszor elismételniük, hogy beletörődjünk abba: a pincében alian-család él. (S, lám, nem is csak a pincében…)
Itt az ideje, hogy fellázadjunk és visszavegyük a hatalmat világunkban, a normalitásban.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
