Emberi jogi katasztrófától tart a vírus kapcsán az ENSZ

Emberi jogi katasztrófától tart a vírus kapcsán az ENSZ

A koronavírus-járvány  kapcsán az emberi jogok tiszteletben tartására szólított fel hétfőn  Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, hogy „elkerülhető legyen egy emberi jogi katasztrófa.”

– szögezte le Genfben kiadott közleményében Michelle Bachelet.

Az emberi jogi főbiztos szerint a rendkívüli intézkedéseknek „arányosnak, nem megkülönböztetőnek és időben korlátozottaknak” kell lenniük, megfelelő parlamenti, jogi és nyilvános ellenőrzés közepette.

A Covid-19 járvány visszaszorítása keretében tapasztalt jogsértéseket gyakran a lakosság legszegényebb és legsérülékenyebb rétegeihez tartozók ellen követik el – mutatott rá Michelle Bachelet.

– jelentette ki, anélkül, hogy konkrét országot megnevezett volna.

Az emberi jogi főbiztos hivatalának jelentése szerint Nigériában a biztonsági erők 18 polgári személyt öltek meg, Kenyában pedig húszat a koronavírus-járvány elleni védekezés céljából bevezetett kijárási tilalom megsértése miatt.

Hírdetés

A Dél-afrikai Köztársaságban mintegy 17 200 embert vetek őrizetbe a karanténintézkedések közepette.

– hangsúlyozta az igazgató.

Erősen militarizált a tűzszünet a Fülöp-szigeteken, ahol 120 ezer embert állítottak elő, akárcsak Srí Lankán, ahol közel 27 ezer kóborlót vettek őrizetbe.

Az emberi jogi főbiztos hivatal aggódik a Salvadorban, a Dominikai Köztársaságban, Hondurasban, Peruban, Jordániában és Marokkóban végrehajtott tömeges őrizetbe vételek miatt is.

Az ENSZ különösen aggódik amiatt, hogy az egyes országokban bevezetett intézkedések és törvények

– hangsúlyozta Michelle Bachelet.

– figyelmeztetett az emberi jogi főbiztos.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »