Emberfeletti küzdelem a vajdasági betegek gyógyításáért

Emberfeletti küzdelem a vajdasági betegek gyógyításáért

Még csak alig két éve működik a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete, de már ennyi idő alatt is sokat tett helyben a magyar ajkú gyógyítás színvonalának javításáért. A Bagi Boján vezette szervezet élvezi a nemzetpolitikai államtitkárság támogatását, amiért az egyesület rendkívül hálás. Az együttműködés nyertesei pedig a délvidéki magyar betegek, akik egyre magasabb színvonalú anyanyelvi ellátásban részesülhetnek.

Ön a délvidéki magyar közélet ismert és aktív szereplője. A Szabadkai Közkórház aneszteziológiai és intenzív osztályát vezeti, továbbá a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének elnöke. Emellett a Vajdasági Magyar Szövetség tagja és tartományi képviselője és frakcióvezetője. Fontos az is, hogy egészségügyi területen évek óta a nemzetpolitikai államtitkárság legfőbb partnere. Mióta és miben működnek együtt?
– A mi együttműködésünk több mint kétéves. Azzal kezdődött. hogy mi itt helyben megfogalmaztuk: szeretnénk egy egyesületet alapítani, ahová az összes vajdasági magyar ajkú orvost egybe kívánjuk gyűjteni. Ezt annak érdekében határoztuk el, hogy biztosítsuk az orvosaink magyar nyelvű oktatását és továbbképzését. Az egyesület továbbá a szakmai részen kívül bele kíván szólni minden olyan egészségügyi politikai kérdésbe, amelyek minket és a betegeket egyaránt érintenek. Szeretnénk minden változásnak része lenni, el akarjuk mondani a véleményünket, és ha kell, akkor megvédjük és támogatjuk azokat a kollégákat, akik különböző okok miatt nehéz helyzetbe kerülnek. S természetesen igyekszünk a betegek szolgálatára lenni.

– Mit hozott az önök életében a koronavírus-járvány?
– A 2020-as évben a Covid miatt teljesen új helyzetben találtuk magunkat, de fiatal egyesületként a nemzetpolitikai államtitkárság segítségével a járvány alatt is folyamatosan épültünk, erősödtünk. A weboldalunk kidolgozásához is kapunk segítséget és támogatást. Emellett bekapcsolódtunk a Segítség ma elnevezésű kezdeményezésbe, a kollégáink rajtunk keresztül értesültek erről a programból, és sokan be is kapcsolódtak abba. Fontos volt az is, hogy februárban a nemzetpolitikai államtitkárság négy tematikus online előadást szervezett a Bethesda Gyermekkórházzal és a Magyar Gyermekorvosok Társaságával együtt, az erről szóló információ rajtunk keresztül jutott el a vajdasági kollégákhoz. Az első program témája a táplálás, táplálkozás módjai voltak, a következő alkalommal gyermekneurológiai továbbképzést tartottak. A harmadik pénteken a hitről és gyógyulásról volt szó, míg az utolsó online konferencián a kognitív viselkedés terápia a gyermekkori szorongások kezelésében volt a középpontban. Több vajdasági orvos is végigkövette a programokat.

– Mik voltak a tapasztalatok? Mennyire volt hasznos a négy előadás?

Hírdetés

– Rendkívüli módon, mert a konferenciák olyan témákat érintettek, amelyeket leginkább csak az anyanyelvünkön tudunk igazán megérteni és a mindennapi munkába beépíteni a betegek érdekében, és ez különösen igaz a hit és gyógyulás témájára. Az előadások annál is inkább hasznosak voltak, mert a Vajdaságban mindössze két magyar ajkú gyermekpszichológus, -pszichiáter van, és olyan témáknál, mint a kognitív viselkedés terápia a gyermekkori szorongások kezelésében, itthon magyar nyelven nem nagyon tudunk kihez fordulni segítségért. Pedig fontos tudni, hogy olyan beteg, akinek pszichés zavarai vannak, az anyanyelvén tudja a legjobban elmondani a problémáját. Ha pedig ez nem áll rendelkezésre, akkor a terápia sem lesz olyan hatékony.

– Mit ad az egyesület és önökön keresztül a nemzetpolitikai államtitkárság a vajdasági magyar orvosoknak?
– Emberileg és szakmailag is nagyon sokat. Szakmai szempontból olyan információhoz, tudáshoz lehet rajtunk keresztül hozzájutni, amellyel a vajdasági kollégáink felzárkózhatnak az európai színvonalhoz. Emberi oldalról pedig a háttér és a segítség erőt ad ahhoz, hogy ki tudjunk teljesedni, és vinni tudjuk azokat a programokat, kezdeményezéseket, amelyekre az egyesületet létrehozzuk. Bízunk benne, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságban a jövőben is partnerre találunk majd.

– Milyen feladatok állnak önök előtt a következő hónapokban?
– A Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete az elkövetkező időszakban négy előadást szervez Szabadkán, Zentán, Zomborban és Újvidéken. Ezek az előadások tematikus programok lesznek, ahol megpróbáljuk megmozgatni az itt élő magyar orvosokat, hogy a tudásukat és tapasztalatukat átadják a kollégáiknak. Emellett szeretnék magyarországi társaságokkal hatékony együttműködést kialakítani, főleg az intenzív terápia és a kardiológia területén látunk új lehetőségeket.

– Ön nemcsak az egyesület elnökeként, hanem magánemberként is sokat tesz a köz érdekében. Mire terjed ez ki?
– Emberként és orvosként mindenkinek, és nemcsak magyaroknak, szívesen segítek, aki hozzám fordul egy kérdéssel. Örömmel kapcsolódok be olyan akciókba, ahol tudunk valamit másokon segíteni, ha mással nem is, akkor tanáccsal, felvilágosítással azzal kapcsolatban, hogy hol találnak megfelelő magyar ajkú szakembert.

The post Emberfeletti küzdelem a vajdasági betegek gyógyításáért appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »