Emanuela Orlandi-ügy: Üresek a vatikáni temetőben feltárt sírok

Nem járt eredménnyel a vatikáni Teuton temetőben található két rejtélyes sír felnyitása július 11-én: semmilyen emberi maradványt nem találtak a két szarkofágban, ahol az 1983-ban, tizenöt éves korában nyom nélkül eltűnt Emanuela Orlandit keresték.

Július 11-én reggel 8.15-kor a Teuton Kollégium rektora vezetésével elmondott ima után a terveknek megfelelően felnyitották az Orlandi-ügy kapcsán érintett két sírt. Három órával később véget értek a munkálatok, mivel nem találtak sem emberi maradványokat, sem urnát, sem koporsót a sírokban.

Az alapos vizsgálatot Sophie von Hohenlohe sírjának felnyitásával kezdték. Egy 4 m × 3,7 m föld alatti üreget találtak, ami teljesen üres volt. Ezután a másik szarkofágot is felnyitották, amelyen Charlotte Frederica mecklenburgi hercegnő neve állt. Ebből sem kerültek elő emberi maradványok. A két hercegnő családját azonnal értesítették a kutatás eredményéről.

Alessandro Gisotti megbízott szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint most megvizsgálják a vatikáni Teuton temető területén végzett munkálatok dokumentációját. Az egyik beavatkozás a 19. század végén, a másik pedig a múlt század ’60-as, ’70-es éveiben történt.

Hírdetés

A vatikáni sajtóközpont igazgatója ismételten emlékeztetett rá, hogy a Szentszék mindig is figyelméről és szolidaritásáról biztosította a szenvedő Orlandi családot, különös tekintettel Emanuela édesanyjára. Erről a figyelemről tanúskodik az is, hogy teljesítették a családnak a Teuton temető sírjainak vizsgálatára vonatkozó kérését.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »