EM: a következő hetekben kiderül, melyik vidéki településeken létesül biztosan új e-töltőállomás

Share 0 Post 0 Share

A közlemény szerint a november elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az EM. A 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén – tették hozzá. Hétfőn rajtol a kapcsolódó technikai felhívás első köre, amely annak garantálására szolgál, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben teljesítsék e kötelezettségüket – írták. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak az elektromos autókat üzemeltetők. A legtöbb berendezés, a teljes állomány közel fele Budapesten és Pest megyében működik, a fővárostól távolabbiak is jellemzően az autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban találhatók meg – fűzték hozzá.

Az EM az országos lefedettség elérése irányába tett lépésként célzottan ösztönzi új elektromos töltőállomások létesítését a ma még hiányosan ellátott vidéki járásokban. A 28 milliárd forintos keretösszegű program jóvoltából a következő években országszerte több mint száz helyszínen válnak hozzáférhetővé nyilvános e-töltők – áll a közleményben. A kiíráson elektromostöltőállomás-üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások juthatnak többletforráshoz. A pályázók alapjogosultsági feltételként kötelesek korszerű töltőállomás telepítésére vállalást tenni egy elégtelen lefedettségű járás bármely településén – írták.

Hírdetés

A cégek a kapcsolódó technikai felhívás első körében október 14. és 21. között jelezhetik preferencialistájukat a települések közül kiválasztva a számukra legvonzóbb tizenötöt. A projekthelyszínek jóváhagyásában a magasabb prioritási szinteket, azok egyezősége esetén a jelentkezési lapok beérkezésének időpontját veszik figyelembe, és amennyiben szükségessé válik, október utolsó és november első napjaiban újabb benyújtási kör következhet – közölte a tárca. Kiemelték, hogy az élesben november 6-án induló pályázat célja az energiaátmenet felgyorsítása, a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése. Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el, alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni. Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható.

A közlemény szerint a beruházások a hálózat fehér foltjainak lefedésével teszik kényelmesebben használhatóvá és kelendőbbé a tiszta és csendes zöldautókat. Hangsúlyozták, hogy a kormány az új lehetőséggel megduplázza a közlekedés zöldítésére, az elektromobilitás terjesztésére fordítható pályázati forrásokat. A párhuzamosan futó 30 milliárd forintos programban jövő tavaszig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat – áll a közleményben.

Share 0 Post 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »