Elzavarják a hajléktalanokat a Vatikánból

Elzavarják a hajléktalanokat a Vatikánból

A közrendre és a köztisztaságra hivatkozva a vatikáni csendőrség csütörtökön elparancsolta a Szent Péter tér és a Vatikán közelében tartózkodó hajléktalanokat, akik mostantól csak éjszakára térhetnek vissza.

Olaszokon kívül külföldi hajléktalanok eddig napközben is a Szent Péter tér és Vatikánváros közelében tartózkodtak. A járdákon, az épületek árkádjai alatt vagy éppen a Szent Péter tér oszlopcsarnokában vagy ennek lépcsőin “laktak”.

A vatikáni csendőrség biztonsági okokra, valamint a közrendre és a köztisztaságra hivatkozva távolíttatta el a hajléktalanokat. Az intézkedésről Ferenc pápát is értesítették – közölte Greg Burke szentszéki szóvivő.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta egyre több hajléktalan talált szabadtéri szállásra a Vatikán körüli római utcákban. Az egyházfő a Szent Péter tér közelében ingyenes zuhanyozót,  fodrászatot és borbélyszolgáltatást is nyitott számukra.

Hírdetés

Éjszakánként akár százan is a Szent Péter tér környékén telepednek le hálózsákjaikkal. Az utóbbi időben több hajléktalan összeverekedett, ittasan kiabált.

Nyáron internetre felkerült egy a fotó, amelyen egy hajléktalan a Szent Péter tér oszlopai között végezte el szükségletét. A hajléktalanok eltávolítására az olasz hatóságok kérték a Vatikánt, hogy tisztán tudják tartani a teret és környékét, ahol naponta több tízezer turista fordul meg.

MTI

 

The post Elzavarják a hajléktalanokat a Vatikánból appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »