Elvonón a hatszoros olimpiai bajnok

Elvonón a hatszoros olimpiai bajnok

Elvonón a hatszoros olimpiai bajnok Elek Zoltán2025. 09. 10., sze – 16:19

A hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, Ryan Lochte közösségi oldalán jelentette be, hogy drogproblémái miatt elvonóra kellett mennie, ám már több mint ötven napja nem fogyasztott semmilyen tudatmódosító szert. 

Az úszózseniről a nyáron derült ki, hogy elválik feleségétől, de akkor a konkrét okok nem kerültek nyilvánosságra, csupán fájdalmas nehézségekről és megromló kapcsolatról ejtettek szót. A három gyermekük elhelyezése kapcsán azonban már a volt felesége azzal vádolta, hogy az egykori úszó komoly drogproblémákkal küzd és gyermekei jelenlétében is fogyasztott többek között kokaint. Az anya így nem akarta, hogy a három gyermek egyedül maradjon az apjukkal. 

Lochte most elismerte, hogy otthon is fogyasztott kábítószert, de elutasította a vádakat, hogy ezt gyermekei közvetlen közelében tette volna, vagy hogy így ült volna autóba a nyolc, hat és kétéves gyerekekkel. 

„Szeretnék jó hírekkel szolgálni, és elmondani, mi történik az életemben. Boldog vagyok, aminek az oka, hogy már 54 napja tiszta vagyok” – mondta az Instagramon közzétett videóban az egykori kiváló sportoló. Lochte saját elhatározásából vonult be egy floridai rehabilitációs központba, ahol elmondása szerint a szakemberek hatására értette meg, hogy a szerhasználat nem megoldás, csak egy zsákutca, ami még rosszabbá teszi az életét.

Hírdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon Ryan Lochte (@ryanlochte) által megosztott bejegyzés Kapcsolódó cikkünk New York |

Saját bevallása szerint az öngyilkosságot fontolgatta Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, miután a tavalyi, riói játékok alatt okozott botrányért 10 hónapos eltiltást kapott.

„Én lettem a világ leggyűlöltebb embere. Volt, amikor csak sírtam, és arra gondoltam, jobb lenne, ha másnap reggel fel sem ébrednék” – vallotta be a 32 éves versenyző, hozzátéve, később a visszavonulás is megfordult a fejében.

A június végéig eltiltott Lochte ugyanakkor közölte, újra „ég a láng” benne, és szeretne részt venni a 2020-as tokiói olimpián. A visszatérés első lépéseként áprilisban már elindult egy öregfiúk-viadalon hazájában.

Lochte azt állította, hogy augusztus 15-én Rióban őt és társait fegyverrel rabolták ki, amikor taxival egy buliról az olimpiai faluba tartottak. Később azonban videofelvételek alapján kiderült, hogy valójában ők randalíroztak, megrongáltak egy benzinkutat, és összetűzésbe kerültek az alkalmazottakkal. Az úszót tíz, a másik három sportolót egyformán négy hónapra tiltották el. Emellett Lochte elveszítette azt a 100 ezer dolláros jutalmat, amelyet a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként szerzett riói aranyéremért kapott volna, s nem mellesleg 20 óra közhasznú munkára is kötelezték.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »