Elvitte a koronavírus a budapesti kukásautókat

Elvitte a koronavírus a budapesti kukásautókat

Csak 2021-ben kaphatja meg a főváros az új szemétbegyűjtő kocsikat, ráadásul a tervezettnél drágábban.

Idén november helyett jövőre szállítaná le a fővárosi önkormányzat által megrendelt járműveket a M-U-T Hungária Kft. és a Pappas Autó Magyarország Kft. konzorciuma – értesült a Népszava. A két cég júniusban közölte, hogy csak 2021-ben teljesítene, de már a szerződéskötés után egy hónappal jelezte, hogy nem tudja tartani a határidőt, most ráadásul a pandémiás helyzetre hivatkozva árat is emelne.

Hírdetés

A februárban aláírt szerződés szerint a 98 megrendelt járműből 73-at darabonként nettó 74,5 millió forintért szállították volna, a többit 59-70 millióért városvezetés visszautasította az áremelésre vonatkozó kérést, a határidő-hosszabbítás alátámasztására pedig további dokumentumokat kért be. A teljesítési határidőt 2021. december elsejére tolnák ki, de átírnák a műszaki tartalomra vonatkozó részt is. Az erről szóló előterjesztést csütörtökön tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.

A budapesti képviselők egyébként még Tarlós István idején, 2017-ben döntöttek arról, hogy a fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére uniós támogatásért folyamodnak. Az elsődleges cél a vegyes háztartási hulladék begyűjtésére alkalmas alacsonypadlós járművek beszerzése volt. Az FKF Zrt. kukásautó-flottájának nagy része 14 évnél öregebb, ami az egekbe löki az üzemeltetési költséget a nagy karbantartási és javítási igény miatt. De legalább ilyen fontos lenne a levegőszennyezés csökkentése is.

Az uniós támogatási szerződést még 2017-ben aláírták, de miután az FKF többször is sikertelenül futott neki a pályáztatásnak, tavaly augusztusban a fővárosi önkormányzat írta ki a tendert, amelynek eredményeként idén februárban írták alá a szerződést. A felhívásra egyetlen ajánlat érkezett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »