"Élvezzék az árvizet, az emberi test kétharmada víz!"

Jakartát és a környező településeket a heves esőzések után újra elöntötte a víz, ami miatt panaszkodnak is az emberek. Ettől azonban nem nagyon hatódott meg a város egyik vezetőjét, adminisztrációs titkárát, Saefullah-t.

„Minden kormányzónak meg kellett küzdenie az árvízzel. Minden esős évszakban az árvízzel állunk szemben” – mondta Anies Baswedan, Jakarta kormányzóját védelmébe véve egy interjúban a Jakarta Post szerint, és hozzátette, dolgoznak azon, hogy minél inkább az ellenőrzésük alatt tartsák a helyzetet.

Csak élvezzék az árvizet (…) ahogy mondják, az emberi test kétharmada víz. Végül is ez arról szól, hogy hogyan kezeljük a vizet, ami a testünkből ki-be megy

Hírdetés

– tette hozzá kedélyesen Saefullah.

Ami mondjuk kicsit erős, mert csak kedden legalább öten meghaltak Jakarta térségében az esőzés miatt – írta a Coconuts.co. Legutóbb újévkor öntötte el a város a víz, akkor az első híradások kilenc áldozatról szóltak.

(24.hu korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »