Elvették a füvet, ezért zendülés tört ki egy fővárosi börtönvelneszben

Elvették a füvet, ezért zendülés tört ki egy fővárosi börtönvelneszben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt öt férfival szemben, akik 2017 júliusában szóbeli és fizikai erőszakkal sértették meg a büntetés-végrehajtás rendjét.

A vádirat szerint 2017. július 27-én, a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerületben található objektumában tíz férfi egy zárkában töltötte jogerős szabadságvesztését. A férfiak ismeretlen módon marihuánához jutottak, amelyet elfogyasztottak.

A zárkában aznap biztonsági ellenőrzést tartottak, amely során az őrség a kábítószert megtalálta más tiltott tárgyakkal együtt, azokat magához vette és elvitte. Az őrség a szabályszegés miatt a fogvatartottakat egyenként kívánta kihallgatni, és a társaság szétköltöztetését tervezte, erről tájékoztatták a fogvatartottakat.

Hírdetés

A rabok közül öt férfi felsorakozott a zárka közepén, kiabáltak, hogy nem mennek sehová és stokival verték az ajtót, hárman az őrök megtámadását is kilátásba helyezték. Eközben a zárkában elhelyezett többi fogvatartottat is ellenállásra és ellenszegülésre buzdították.

A zendülők egyike az őt nyugalomra intő zárkatárásra támadt és könnyű sérüléseket okozott neki.

A vádlottak ellenszegülésére tekintettel a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, illetve a helyszínen tartózkodó biztonsági vezető hatékony intézkedéseket tettek, a rendbontókat elkülönítették, a cselekményt felszámolták és a rendet helyreállították. E közben három vádlott még támadó mozdulatot tett az őrség felé, azonban sérülést nem okoztak.

A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel bűntette, két társukkal szemben – alapeseti – fogolyzendülés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztésre ítélést és közügyektől eltiltást indítványoz az ügyben – olvasható az ügyészség közleményében.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »