Elveszettek a magyar fiatalok

Önbizalomhiányos és fél az elköteleződéstől a 15-29 év közötti korosztály – ez a tanulsága a hazai ifjúság helyzetét vizsgáló, Magyar ifjúság 2016 kutatásnak, amelynek gyorsjelentését januárban hozzák majd nyilvánosságra.

A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent írás szerint a legutóbbi felmérés legfőbb tanulsága az volt, hogy a fiatalok a létbizonytalanságtól és a munkanélküliségtől félnek leginkább.

Hírdetés

Ez a generáció egyre később alapít családot, és bár ugyanúgy mintegy 30 százalékuk él kapcsolatban, mint az ezredfordulón, nekik kétharmaduk volt házas, a többiek „papír nélkül” voltak együtt, mostanra megfordult az arány, ráadásul egyre többen vannak, akik nem is terveznek házasságot.

A cikkből kiderül: míg az Egyesült Államokban az egyetemi hallgatók fele, addig Magyarországon csak 8 százalékuk mondta, hogy gondolkodik saját vállalkozás indításán.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »