„Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. Fej nélküli gyerekhullák feküdtek a földön (…) Néhány ‘ügyes’ katonának sikerült elérni, hogy a lefejezett áldozat fejét egy vékony bőrréteg a mellkasán tartsa, és ennek súlya húzza le a testet a gödörbe” – emlékezett vissza Kawano Hiroki japán háborús fotós a nankingi mészárlás szörnyűségeire.
A birodalmi ambíciókat dédelgető Japán 1931-ben megszállta Mandzsúriát, majd több kisebb incidens után, 1937. július 7-én háborút indított Kína ellen. A katonák már útban Nanking, az akkori kínai főváros felé is követtek el kegyetlenkedéseket, a japán erők élére kinevezett Aszaka herceg pedig olyan parancsot adott ki, amely gyakorlatilag a szabad gyilkolásra buzdított. A császári csapatok végül 1937. december 13-án foglalták el a várost. Kegyetlen öldöklés vette kezdetét.
A Jangcén menekülni próbáló kínaiakat egyszerűen legéppuskázták. Sokakat élve eltemettek, vízbe fojtottak, kibeleztek vagy felgyújtottak. A japán csapatok a történelem egyik legbrutálisabb vérengzése során legalább 250-300 ezer katonát és civilt végeztek ki. Mintegy 20 ezer nőt erőszakoltak meg, legtöbbjüket családjuk szeme láttára. A meggyalázottakat kivégzésük előtt megcsonkították. Előfordult, hogy a foglyokat sorokba rendezték, majd az első sorban álló kivégzettek fejét a mögöttük lévőkkel dobatták a folyóba. A halottakat nem földelték el. Egyes tisztek gyilkolási versenybe kezdtek, és az egyik legsikeresebb páros eredményeiről cikk is készült.
A helyiek a Siemens-üzem vezetőjének, John Rabénak köszönhették, hogy nem irtották ki Nanking teljes lakosságát. A náci párttag üzletember vezetésével ugyanis biztonsági övezetet alakítottak ki a városban, ahol mintegy 200 ezren élték túl a mészárlást.
Kínai hivatalos adatok szerint az 1213 túlélőből ma 200-an élnek. Az eseményekkel kapcsolatos vita még manapság is tart. A kínaiak számára több évtized után is a vérengzés határozza meg a japánokról alkotott képet, a szigetországban pedig sokan túlzónak tartják a „nankingi incidenssel” kapcsolatos kínai vádakat.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
