Eltűnt egy kicsi testvérpár Zalaegerszegen – véget ért a történet

Eltűnt egy kicsi testvérpár Zalaegerszegen – véget ért a történet

Egy oktatási intézmény elől távozott ismeretlen helyre szerdán az óvodás és iskolás gyermek, a frászt hozva a nagymamára. Van ám tanulság is.

Kilenc rendőr kereste égre-földre a zalaegerszegi testvérpárt, akit egy nagymama veszített szem elől szerda délután. Végül nem lett bántódásuk, előkerültek.

A gyerekek apja szerda délután telefonált a rendőrségre, hogy óvodás és kisikolás gyereke eltűnt egy oktatási intézmény elől. A gyerekekért a nagymamájuk ment, és amíg a nagyobbikra várakozott, a kisebbiket elengedte hintázni. A nagyobbik fiú azonban nem jött, a kisebbik pedig elkószált a játszótérről.

Hírdetés

A kilenc rendőr csakhamar keresni kezdte a gyerekeket, bevonva még 13 polgárőrt és keresőkutyákat is, hogy sötétedés előtt sikerre juthassanak.

A gyerekekre fél óra elteltével és 3,5 kilométerrel arrébb bukkantak rá. Kiderült, hogy a két kisfiú összetalálkozott a játszótéren és onnan útnak indultak. Mivel nem találtak otthon senkit, Gellénházára kezdtek gyalogolni a nagyszülőkhöz.

A gyerekeknek nem esett bajuk – derül ki a Hirado.hu beszámolójából.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »