Eltérő kultúrájú csínytevők terrorizálják a gyerekeket egy újbudai óvodában – az önkormányzat "ismeri a problémát"

Eltérő kultúrájú csínytevők terrorizálják a gyerekeket egy újbudai óvodában – az önkormányzat "ismeri a problémát"

Kiveszik a szülők a gyerekeket a XI. kerületi, őrmezői intézményből, ahol többször előfordult már verekedés, fojtogatás, sőt fájdalmas „szexuális játékokról” panaszkodnak a kicsik. Az önkormányzat „ismeri a problémát”, és megoldást ígér.

Szinte menekítik a gyerekeiket a szülők a főváros egyik óvodájából: aki teheti, kiveszi és másik intézménybe íratja gyerekét az újbudai Napsugár Óvodából, ahol a Népszava cikke szerint az utóbbi egy évben szinte általánossá vált az agresszió a gyerekek között, és egyre kezelhetetlenebbé válik a helyzet – írja a Zoom.

Több szülő is elképesztő történetekről számolt be a lapnak, sőt összeírták az erőszakos eseményeket, és elküldték a fenntartó önkormányzatnak is. Néhány példa a 3-4 éves gyerekek óvodai csoportjában történtekből a szülők által összeállított lista alapján:

  • előfordult, hogy egy gyerek két kézzel megfogta társának fejét és teljes erejéből az asztalba verte
  • egy fiú megpofozta kislánytársát, majd építőkockát gyömöszölt a szájába
  • egy kisfiú egy másik fiútársának a nemi szervét nyilvánosan nyalogatta
  • egy kislány arcát és nemi szervét több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban

Hírdetés

Mindez nem ismeretlen az intézményfenntartó önkormányzat előtt, mivel a lap érdeklődésére azt írták: „Az említett óvodával kapcsolatos problémák Újbuda Önkormányzata számára ismertek, annak megoldására az elmúlt időszakban több lépés is született”. Pedagógiai asszisztenst is kirendeltek a csoporthoz.

Az önkormányzat válaszából kiderül: sejtik, mi állhat a háttérben. Azt írták ugyanis, hogy az utóbbi évben az óvodában nőtt a koruknak megfelelő szinttől „szociális készségekben eltérő” gyerekek száma, akik jellemzően hátrányos családi környezetből származik – legtöbbjük kerületi átmeneti szociális otthonban lakik.

Bármennyire is gondosan írták körbe az elkövetők hátterét a politikai korrektségnek maradéktalanul megfelelni akaró lapok, így is mindenki számára világos, hogy csakis a Magyarországon ideiglenesen állomásozó izlandi bálnavadászok gyermekei okozhatják a fenti problémákat. Aki mást lát bele, azt vigye el a buziőrség.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »