Eltemették Somló Tamást

Eltemették Somló Tamást

Több száz ember kísérte utolsó útjára Somló Tamás énekest, zenészt, dalszerzőt, a Locomotiv GT tagját csütörtökön Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben. A 68 évesen, július 19-én kedden elhunyt művészt zsidó szertartás szerint búcsúztatták. Kardos Péter főrabbi hangsúlyozta, Somló Tamás gyönyörködtetett zenéjével és énekével, sugározta magából a jóságot és a szeretetet. „Számunkra nem hal meg” – jelentette ki.

Hírdetés

Léderer Pál újságíró a barátok nevében úgy búcsúzott: Somló Tamás elveszítésével a magyar zenei élet egyik legeredetibb, legtehetségesebb, legsokoldalúbb alakját vesztette el. A gyászolók között volt az LGT három tagja, Presser Gábor, Karácsony János és Solti János, a korábbi dobos, Laux József, valamint mások mellett Benkő László, Zalatnay Sarolta, Bródy János, Dés László, Horváth Charlie, Balázs Fecó és Demjén Ferenc.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »